Az egyik keszthelyi húsboltban a héten már olcsóbban adták a sertés tőkehúsokat. A tavaly még 1400 forintért kínált karajt ma már 1200 forintért lehet megvásárolni. Az árak szinte mindenhol már változtak, ennek oka a piaci verseny. A vásárlók természetesen örülnek az olcsóbb húsnak.
„Én most jöttem először csak, mert ugye az ünnepek után minden volt és ennek örülök, hogy most így lecsökkent.” - vélekedik az árakról Moldován Anna.
Az ÁFA mérséklése elvileg 17 százalékos csökkenést jelent a fogyasztói árakban. A legtöbb üzlet úgymond a csökkentést már továbbadta vásárlóinak. Így tett a Guszta Hús is, melynek Keszthelyen, Hévízen, Marcaliban és Zalaszentgróton van üzlete, de nagykereskedelemmel is foglalkoznak. Hetente mintegy 10-12 tonna friss húst forgalmaznak. Kovács Gusztáv ügyvezető azt mondja, hogy most még előfordulhatnak nagyobb árkülönbségek, de ez később normalizálódni fog, becslése szerint úgy Húsvétra. Azt, hogy ez az intézkedés milyen hatással lesz a különféle húsok keresletére, csak becsülni lehet. Kovács Gusztáv szerint valamivel több sertéshúst fognak vásárolni a baromfitermékek kárára.
Az ÁFA csökkentés nem vonatkozik felvágottakra, belsőségekre, zsírszalonnára és például a körömre és a sertésfejre. Az adóteher a tőkehúsokat érinti, ezek a vastag húsréteggel rendelkező termékek. Ilyen például a tarja, comb, karaj, dagadó, oldalas és a csülök.
A kormányzat és az ágazat szereplői azt várják, hogy az ÁFA csökkentésével idővel megszűnik a feketézés. Becslések szerint ennek mértéke eddig 30-40 százalék volt a piacon. A Földművelésügyi Minisztérium szerint az intézkedés a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget erősíti, további célja a magyar sertéságazat versenyképességének megőrzése, növekedésének elősegítése.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV