Hazánkban nem megszokott a juh- vagy bárányhús az asztalokon. Ehelyett a tradicionális sertés-, marha- és szárnyashús a jellemző. A disznó megjelenéséig hazánkban a bárány volt a legnépszerűbb húsfajta, a háztartások juhot tartottak leginkább.
A bárány a minőségi húsok közé tartozik. A tartásukat ellenőrzik is, a megfelelő körülmények biztosítása kiemelt szempont. Itt például úgynevezett “bárány óvodát” is alkalmaznak a tartásuk során, amikor a fiatal állatokat elválasztják a felnőttektől a rátáplálás érdekében. Az első fiatal állat karácsonykor született.
"A kost az anyákra mi augusztusban engedjük vissza, és akkor gyakorlatilag decemberben kezdődik az ellési időszak. Nálunk december 25-én született az első bárány, és gyakorlatilag körülbelül három hete, amikor az utolsó megszületett. Tehát nagyjából azt tudom mondani, hogy az idei évben egy hónap alatt le is ment. 19 anyánk ellett összesen, és 20 darab bárányunk lett." - mondta el Országh Béla.
A bárány és a juh az egyik legegészségesebb húsfajta, mivel olyan állatoktól származnak, amelyek kapcsolatban állnak a természettel: azaz kint nevelkednek, szabadon mozognak, ezáltal jobb a zsírösszetételük. Nem utolsó sorban garantáltan GMO- és vegyszermentesek, illetőleg élvezeti értékét tekintve az öko vagy bio húsokhoz lehet hasonlítani. Ennek ellenére Magyarországon kevesen keresik.
"Elsősorban vallási ünnepekhez kötött a juhhús-bárányhús fogyasztás. Sajnos Magyarországon ez ilyen 20-30 deka közé esik, amit hogyha egyszerűen szeretnénk megfogalmazni, minden honpolgárunk egy pörköltnyi adagot fogyaszt el évente. Mi azon vagyunk a szakmaközi szervezettel, hogy ezen tudjunk segíteni, ezért promóciós kampányokat is szoktunk indítani. Illetve hogyha bárányt vesznek, akkor anyatejen nevelkedett föl, és ennek a húsát tudják elfogyasztani."- osztotta meg Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület ügyvezető igazgatója.
A környezetükkel összhangban élő juhok és bárányok húsa finomabb is, mindemellett elkészítésük is igazán egyszerű. A felvásárlók a körülbelül húsz kg körüli példányokat veszik át, mivel ilyenkor a leggyengébb az állat húsa. Elsősorban külföldi piacon értékesítik az itthon nevelt állatok jelentős részét
Tüskés Balázs - Keszthelyi TV