A Helikon Versmondó Kör tagjainak Kulcsárné Fullár Melindának és Kiss Gábornak a szavalatával kezdődött a megemlékezés. Az 56-os kopjafa körül fáklyákkal, mécsesekkel a kezükben jelentek meg a résztvevők, hogy tisztelegjenek a forradalom áldozatai előtt. 

„Gyásznapon gyűltünk itt össze, de én mégsem gyászról szeretnék beszélni.”  A gyász helyett boldogságról és csodákról beszélt a megemlékezés szónoka, Tamáska Péter. A történész, újságíró szerint a forradalom kitörésétől kezdve a második orosz offenzíváig eltelt egy hétben olyan boldogság következett be az embereknél, ami a világtörténelemben ritkán adatott meg egy népnek. 

„Majdnem hogy bibliai jelenetekről van szó az utcákon és ezt csak nagyon kevésbé befolyásolja az a bizonyos Köztársaság téri konfliktus – felkelők és az újraszerveződő ÁVH között – amit mi történészek most már a dokumentumok alapján is meg tudjuk állapítani, hogy nagyon tudatos szovjet sugallatú provokáció volt. Na most mindenki készül, hogy dolgozzon, végre kivívta a szabadságát, először érzik az emberek, hogy szabadok és a gyerekek készülnek az iskolába, amikor dübörögni kezd a föld éjjel három- fél négy felé, megjelentek a tankok.” - mondta el a szónok. 

A történész felidézte a vörös hadsereg erejét és az általa indított offenzíva méreteit. Tamáska Péter csodának titulálta, hogy a kiskatonákból és polgári lakosságból álló forradalmárok a kor legerősebb hadserege ellen hatékonyan vették fel a harcot. Az orosz vezetés 1700 fős mellett mintegy 50 harckocsit veszített el. A november 11-én befejeződött harcok utáni ellenállás szintén csodaszámba megy Tamáska Péter szerint, hiszen nem tört meg a nemzet és megkezdte a passzív ellenállást.

Tamáska Péter kiemelte: „Három olyan elképesztő dolog játszódott le rövid idő alatt Magyarországon a 20. század történelmében, a szó szoros értelmében egyedülállónak mondható és valószínűleg ez volt az utolsó olyan háború – mert a második invázió után ezt háborúnak kell nevezni – ahol a barikádharcosok hosszú ideig sikerrel veszik föl reguláris, jól kiképzett alakulatokkal a harcot.”  

A megemlékező beszédet követően Tál Zoltán, plébános vezetésével mondtak imát a megjelentek. Ezt követően koszorúkat, mécseseket és virágokat helyeztek az 1956-os kopjafánál. A megemlékezés után a Fő téri Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban mondtak szentmisét a forradalom áldozataiért.