A Nemzeti Hetet Balatongyörök polgármestere nyitotta meg. Biró Róbert elmondta, hogy májusban még bizonytalan volt az idei szezon rendezvényeinek megtartása,de Pünkösd után a turisták bizalma és a szigorításokon való lazítás segített abban, hogy ha nem is olyan intenzív szezont mint a tavalyi,de programokban bővelkedő, szép szezont zárhatnak. Bizonyíték erre a Nemzeti Hét 5 napos programja is,melyet a Balatongyöröki Honismereti Kör Egyesület immár 14.alkalommal rendezett meg irodalmárok, művészek, közéleti személyiségek közreműködésével.
Az öt napos program sorozatot a vajdasági Szenttamásban élő történész, Délvidéki S. Attila előadása vezette fel. A „fejezetek a rácjárások történelméből" című könyvén keresztül mutatta be 1268-tól 1868-ig terjedő időszakot. Az úgynevezett Vajdaság kihasításának elhallgatott titkairól, a borzalmait felfedő kötet megjelenését megelőző több mint egy évtizedes kutatómunkáról, a jelenlegi magyar ellenes társadalomról, az előadó először beszélt a balatongyöröki Nemzeti Hét közönségének.
"Délvidék közepén születtem,Bácsszenttamáson és ez a kis város a magyar szembenállás egyik legnagyobb helyszíne. Történelmileg is és jelenleg is- úgy lehet mondani, hogy- időszerű helyszíne Újvidéken és Csúrogon kívül. Itt a legerősebb az egész délvidéken a magyar gyűlölet. Ez megnyilvánul a hétköznapokban, megnyilvánul a hivatali ügyekben, tulajdonképpen minden téren. Azt, hogy ki lehetett írni pl. helységneveket magyarul, úgy, hogy Szenttamás a Szbobran mellé, ez egy hatalmas csoda."- mondta a történész.
A történész azt is elmondta, hogy előadásával is, bár egy 600 éves időutazáson megy át a hallgatóság , szeretné megértetni a magyar-szerb közös múlt kerülgetett kérdéseit elsősorban 1848-at érintve. Betekintést nyerve a két nép háborúiba, területviszályaiba. A Nemzeti Hét programjainak pedig pont ez a célja. Megértetni és eljuttatni azokat az értékeket a hallgatósághoz, amiket nem tudunk, vagy évtizedekkel ezelőtt másképp tanítottak.
"Az én életkoromban, az iskolákban egész mást tanultunk, mint ami az igazság és ugyanez vonatkozik rengeteg politikai dologra is. Tehát az induláskor ez volt a cél. Mostanra a rendezvény hála istennek – nyugodtan mondhatom, hogy Kárpát-medence hírű lett. Az előadók minősége, a neve és egyebek garantálják azt, hogy a rendezvény nagyon magas színvonalon bonyolódik. Ezenkívül pedig az első naptól kezdve odafigyeltünk arra, hogy minden elvett területről hívtunk előadót"- adott tájékoztatást Piszter Péter a Balatongyöröki Honismereti Kör Egyesület elnöke.
A vasárnap estig tartó rendezvényen újságírók, történészek, néprajzkutatók tartanak előadást a magyarságról. Az előadások mellett naponta magyar színészek előadóestje és koncertek is várják a résztvevőket.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió