Szinte nincs olyan középiskolás, aki ne próbálta volna már ki a mesterséges intelligenciát. Tanuláshoz, kreatív munkához, szórakozáshoz is használják a fiatalok az MI-t. Az előadásra informatikát tanuló középiskolások jöttek a Premontreiből.
„Nagyon sok mindenre szoktam használni a mesterséges intelligenciát, akár mindennapi kérdésekre, vagy szakmai kérdésekre informatikával kapcsolatban, mert sokat tud segíteni, a nehéz, vagy monoton részeket átugorni egy átlagos feladatban, vagy munkában” - nyilatkozta Doma Nándor tanuló.
A mesterséges intelligencia a gépek emberhez hasonló képességeit jelenti. Az MI az emberi gondolkodást és tanulást utánozza. Hatalmas adatmennyiséget elemezve képes önállóan következtetéseket levonni, kérdésekre válaszolni vagy akár komplex problémákat megoldani.
„Hetente, óriási léptékben változó technológiai változásokról van szó, ami alapvetően fogja befolyásolni a jövőt és nemcsak a következő egy-két évet, hanem az előttünk álló évtizedet. Azok a fiatalok, gimnazisták, szakképzésben résztvevők, akiket ma meghívott a könyvtár, én azt gondolom, fontos hogy megértsék, hogy hogyan működik a mesterséges intelligencia, hol vannak a korlátai, hogyan érdemes ezt jól használni, mik a veszélyek" - mondta Bokodi Szabolcs, a Soproni Egyetem stratégiai tanácsadója, aki behatóan foglalkozik a mesterséges intelligenciával. Azt mondja, az a régi mondás, hogy hiszem, ha látom, mára erősen megkérdőjeleződött. Az MI kapcsán az a legfontosabb, hogy mindenki felkészüljön ennek a használatára.
A Fejér György Városi Könyvtárnak állandó célja, hogy az innovatív megoldásokat becsempéssze az intézménybe.
Verebélyi Judit főkönyvtáros: „Nekünk vannak jó és rossz tapasztalataink a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban. Rendkívül sok a kérdés és bizonytalanság és pont ez adta a motivációt arra, hogy erről halljunk valami plusz információt. A mesterséges intelligencia egy legújabb technológiai eszköz és látjuk azt, hogy nem kerülhetjük ki, viszont minél több információval rendelkezünk, annál jobban tudjuk használni a mindennapjainkban.”
Bokodi Szabolcs tapasztalata az, hogy az idősek nem csak érdeklődnek a mesterséges intelligencia iránt, hanem használják is. Az iskolásoktól kezdve a nyugdíjasokig mindenkit érint ez a technológia. Az előadó szerint a pedagógusoknak, oktatóknak is tisztában kell lennie vele és azzal is, hogyan tudják a munkájukat megújítani a technológiával.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV