Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Hőségriadó van, legyünk körültekintőek!
2024. jún. 19. szerda | Keszthely
Hőségriadó van, legyünk körültekintőek!
Harmadfokú hőségriadót adott ki mától hazánk teljes területére az országos tisztifőorvos. A HungaroMet előrejelzései alapján a következő napokban tartós kánikula lesz. Nagy területen emelkedhet a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok fölé, helyenként 39 fok is lehet a napi maximum. Sokan a vízparton hűsítik magukat, azonban fontos tudni, hogy a hőségben hogyan lehet vízbe menni. Erre a vízimentők hívták fel a figyelmet.

Június 19-én a 35 fokot is elérte a hőmérséklet Keszthelyen. A Városi Strandon sokan voltak. A déli órákban a többség próbált az árnyékba húzódni. Az ajánlásoknak megfelelően sapkát és kalapot is viseltek a pihenni vágyók. Folyamatosan kenték be magukat a strandolók napvédő krémmel, sokan tartják fontosnak a megfelelő bőrvédelmet. A kicsikre még nagyobb figyelmet fordítanak a szülők. 

„A legerősebb faktoros naptejjel kentük be a kicsiket, illetve folyton kimegyünk inni, pihenni nehogy véletlenül itt napszúrást kapjunk. Úgyhogy odafigyelünk rá nagyon.” - osztotta meg Csányi-Tóth Elizabeth.

A 23 fokos Balatonban is többen mártóztak meg. A hőségben azonban még fontosabb, hogy szabályokat kell betartani, hogy elkerüljük a baleseteket. Erre a vízimentők is felhívják a figyelmet. Először is nagyon fontos, hogy le kell hűteni magunkat, mielőtt vízbe megyünk, gyermeket pedig soha ne engedjünk egyedül a vízbe.

„Mindenképpen szükséges lenne betartani ezeket a szabályokat ahhoz, hogy a biztonsága is mindenkinek a rendben és a helyén legyen. Ilyen például a felhevült testtel ne ugorjunk a vízbe, hogy csak olyan helyen menjünk a vízbe, ahol erre kiépített lehetőség van. És itt kezdődik máris a dolog, hogyha strandolni, fürödni szeretnénk, akkor hova menjünk. Én azt mondom, hogy mindenképpen menjünk egy strandra, a strandot ezért találták ki, ezért építették.” - hívta fel a figyelmet Illés Zoltán a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vízimentője.

A nagy hőség az egészséges szervezetet is megviseli, de főként az idősek, a várandósok valamint a szív- és érrendszeri betegségekkel küzdők a különösen veszélyeztettebbek. Ilyenkor kiemelten figyelni kell a megfelelő folyadékpótlásra, elsősorban vizet érdemes fogyasztani. A szakemberek azt ajánlják, hogy a legmelegebb órákban lehetőség szerint mindenki kerülje a megterhelő fizikai munkát. Az autóval közlekedőket is óvatosságra intik, ugyanis rájuk is kedvezőtlen hatással lehet a rendkívüli meleg. Romlik a koncentrálóképesség, csökken a figyelem, a reakcióidő megnyúlik és ezek a tényezők növelik a közúti balesetek kockázatát. Szerdán nem lépett érvénybe tűzgyújtási tilalom. A katasztrófavédelem munkatársai azt kérik, csak a kijelölt tűzrakóhelyen gyújtsanak tüzet. A harmadfokú hőségriadó szombat éjfélig marad érvényben. 

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2023. aug. 23. szerda 15:51 | Keszthely/Zalakaros
A 30 fok feleltti hőmérsékletben húzódjunk árnyékba, igyunk sok folyadékot és használjunk fényvédőt.
| 2023. júl. 24. hétfő 14:08 | Keszthely
A hőségben a napon hagyott autók utastere gyorsan felmelegszik.
| 2023. júl. 10. hétfő 17:16 | Keszthely
Az egész ország területére szóló figyelmeztetés szerda éjfélig lesz érvényben.
| 2022. júl. 21. csütörtök 17:30 | Keszthely
Harmadfokú hőségriasztás van szerda óta.
| 2022. jún. 27. hétfő 16:17 | Keszthely
Hétfő 0 órától csütörtök éjfélig rendelték el a riasztást.
12:00
Képújság
18:00
18:30
Hittel,lélekkel
18:40
KREA TV
19:00
Híradó
19:15
19:45
Savaria Filmfesztivál
20:36
Savaria Filmfesztivál
21:00
21:30
Hittel,lélekkel
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.