+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Zala megye a Magyar Falu Program nyertese
2020. augusztus 19. szerda 16:50 - Gyenesdiás
Zala megye a Magyar Falu Program nyertese
A Magyar Falu Program nyertese Zala megye, ez ugyanis Magyarország egyik legaprófalvasabb területe – mondta el a program kormánybiztosa kedden Gyenesdiáson. Gyopáros Alpár kiemelte, a tavalyi évben mintegy 3 milliárd forintnyi összeget osztottak ki a zalai falvaknak, idén pedig még több forrás jut nekik. A Magyar Falu Program célja, hogy megállítsa a drasztikus népességcsökkenést a kistelepüléseken.

A gyenesdiási Római Katolikus plébánia területén egy közösségi teret fognak megvalósítani a közeljövőben. Erre nyert 32,5 millió forintot a Magyar Falu Program keretében a nagyközség. A helyszíni bejáráson a terveket is megtekintette Gyopáros Alpár kormánybiztos és Manninger Jenő országgyűlési képviselő. A területen várhatóan egy kontyolt nyeregtetős épület valósul meg, melyben közösségi tér, iroda és fogadótér lesz. A plébánia épületében ugyanis erre nincs lehetőség, igény viszont lenne rá.

„Találkozás a templomban az egy bizonyos fajta keretekre jó, tehát bizonyos fajta találkozásra. Inkább a természetfölötti és az ember találkozása, míg egy közösségi tér, ami nekünk nagyon hiányzik katolikusoknak – reformátusok, evangélikusok régtől kezdve csinálták – az pedig az egymással való találkozás, úgyhogy ezért örülök neki.” - mondta el Deák Ákos plébános.

A támogatásokról szóló sajtótájékoztatón elhangzott, Gyenesdiás már többször, sikeresen pályázott a Magyar Falu Program keretein belül. Tavaly mintegy 5 millió forintos támogatást nyertek el az óvodaudvar fejlesztésére, 3 millió forintból pedig orvosi eszközöket vásárolhatnak.

„Összesen valójában 42 millió forint volt az, amit Magyar Faluból önkormányzatunk le tudott sikeresen hívni most így együtt a plébániával. És természetesen még nagyon szeretnénk azt is, hogy a következő időszakban az útjaink is meg tudjanak újulni, illetve még szintén talán az egyházközséget erősítve segítve, de talán a közösséget is egy új temetőkertet és egy új ravatalozót szeretne nagyközségünk.” - ismertette Gál Lajos polgármester.

Gyopáros Alpár kormánybiztos kiemelte, tavaly 267 esetben nyertek a pályázaton az 5000 fő alatti Zala megyei települések. Mintegy 3 milliárd forintot osztottak szét köztük. A Magyar Falu Program célja, hogy megállítsa a népességcsökkenést a kistelepüléseken.

„Minden eszközt ennek az alapvető célnak rendelünk alá. Az eszközök döntő része természetesen életminőség javítás. Olyan életminőséget szeretnénk teremteni a kistelepüléseken, amely versenyképes a városi életminőséggel. Nyilván itt nem a magas szintű szolgáltatásokra gondolunk, nem azt kell elképzelni, hogy egy faluban színházat építünk vagy nagykoncert termet építünk. Az óvodai, iskolai, egészségügyi szolgáltatások, azok ugyanolyan színvonalúak legyenek, mint a városokban. És visszaadjuk ezzel a falusi fiataloknak azt a szabadságát, hogyha faluban szeretne élni, akkor élhessen faluban és ne kényszerüljön be a városba.”

Manninger Jenő országgyűlési képviselő elmondta, az uniós pályázatoknál is jobban igazodik a magyarok igényeire a Magyar Falu Program. A Zala megyei II-es választókerületben eddig 82 település pályázott sikeresen.

„A pályázat figyelemmel van arra, hogy az apróbb falvak is megfelelően részesülhessenek a pályázatokban. Tehát azt lehet mondani, hogy tényleg ilyen pályázatok kellettek. Még van hátra 1-2 év és azt látom, hogy nagyon sok célt már a következő két évben tudunk teljesíteni.”

A következőkben járdák, utak felújítására, temetők fejlesztésére és falugondnoki szolgálat támogatására is lehet is pályázni a program keretében.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
6
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus