Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Idén is segít a Magyar falu program
2025. jan. 29. szerda |
Idén is segít a Magyar falu program
A tavalyinál is több forrást biztosít a kormány a Magyar falu programra. Erre Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hívta fel a figyelmet a közelmúltban közösségi oldalán. A támogatást ezúttal is az 5000 fő alatti lélekszámú településeken vehetik igénybe. A lehetőség 2019-es indulása óta csak Zala vármegyébe 55 milliárd forintnyi támogatás került.

Számos településen pályáztak sikerrel a Zala 2-es választókerületben is a Magyar falu programon belül az elmúlt években. Több út- és járdaszakasz újulhatott meg ezáltal, de az egészségügyben is hasznát vették. Orvosi rendelőket újítottak fel, eszközöket szereztek be. Több településen a kisboltok meglétét is tudták ezzel támogatni. Falubuszok is segítik a mindennapokat a lehetőségnek köszönhetően, valamint mezőgazdasági járműveket is beszerezhettek így. Balatonmagyaródon a temető kerítését és urnafalat is tudtak építeni pályázati támogatásból. 

„Nagyon örülök neki, hogy ez a pályázati lehetőség van, a Magyar falu program. Azért tartom fontosnak, mert a pályázaton keresztül a települések vezetői el tudják dönteni, hogy az önkormányzatnak, a településnek mire van szüksége. És akkor ezeken a pályázati lehetőségeken keresztül ezeket meg lehet valósítani.”  - osztotta meg Erdős János Balatonmagyaród polgármestere.

Gyopáros Alpár szerint a belterületi út- és járdafelújításokra kiírt pályázat iránt a legnagyobb az érdeklődés. Csak erre a célra 10 milliárd forintot fordít a kormány. Az óvodák, orvosi rendelők, közösségi terek fejlesztésére, falubusz beszerzésre és eszközbeszerzésre is 10 milliárd forintot biztosítanak. 

„Ami közvetlen meghatározza a Magyar falu program egyik alapját képezi egyébként a magánszemélyek támogatása, a családok támogatása a falusi CSOK-on keresztül. Ugye a tavalyi évtől jelentősen emeltünk a falusi CSOK vissza nem térítendő támogatási összegén, több mint 50%-kal emeltük ezeket a vissza nem térítendő támogatási összegeket. És itt hangsúlyozom, hogy a vissza nem térítendő támogatási összegekről van szó. Mert természetesen ott, ahol ez kevés lenne egy-egy otthon felújításához, bővítéséhez, vagy egyáltalán megteremtéséhez, ott még a CSOK+ hitel lehetősége adott, de alapvetően mégiscsak a vissza nem térítendő támogatási összegekről beszélünk. És ezt kiegészíti még az ÁFA-visszatérítési támogatás lehetősége, plusz még az idei év újdonsága a vidéki otthon felújítási támogatás elindítása.”

Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője szerint Zala az egyik nyertese a programnak, a 2-es választókerület 100 településéből 98 pályázhat. Az elmúlt években mindannyian sikeresek voltak. 

„Azért gondolom nagyon fontosnak és az egyik legfontosabb programjának az elmúlt évekből is a kormánynak a Magyar falu programot, mert a falvak és a kistelepülések szempontjából teljes egészében hazai forrásból, mindenféle uniós kötöttség nélkül valóban olyan fejlesztéseket tudtunk és a jövőben is a Jóisten segítségével tudunk megvalósítani, amelyek valóban a helyi embereket szolgálják.”

Idén elsőként a kistelepüléseken működő civil szervezeteknek biztosítja a kormány a Falusi Civil Alap pályázati lehetőséget 5 milliárd forintos keretösszeggel. Ennek keretében a falusi alapítványok pályázhatnak a működésükre, rendezvényeik szervezésére, ingatlanfejlesztésre. Ezek mellett a Magyar Közút Zrt. számára juttatnak 10 milliárd forintos forrást, hogy az állami, kistelepüléseket összekötő mellékúthálózatot tudják javítani. 

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2024. nov. 25. hétfő 19:15 | Keszthely
Az Ifjú Gazdák Zala Megyei Gazdaköre először, a Magyar falu programban nyert támogatásból szervezte meg az eseményt.
| 2024. júl. 3. szerda 19:15 | Vörs
Az üzletet a Magyar falu program támogatásával újították fel és bővítették ki.
| 2024. jún. 6. csütörtök 19:15 | Alsópáhok
Az átadón elhangzott, szeretnék elérni, hogy az egész község területén biztonságos körülmények között közlekedhessenek a járókelők.
| 2024. máj. 31. péntek 19:15 | Vindornyafok, Vindornyaszőlős
Játszóterekre nyertek forrást az önkormányzatok.
| 2024. ápr. 5. péntek 19:15 | Alsópáhok
216 folyó méter járda újult meg Alsópáhokon a Dózsa György utcában.
XI. Évfolyam 2. Szám
Megjelenés: 2025. január 24.
00:00
Képújság
06:00
06:30
Hittel,lélekkel
06:40
Luther Márton
06:53
Göcsej Filmfesztivál
07:00
Híradó
07:15
07:45
Göcsej Filmfesztivál
08:24
Sporttárs
09:00
09:30
Hittel,lélekkel
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.