Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Már a jövőbeni fejlesztéseket is tervezik Várvölgyön
2025. júl. 31. csütörtök | Várvölgy
Már a jövőbeni fejlesztéseket is tervezik Várvölgyön
Befejeződött a járdafelújítás Várvölgyön a Kossuth utcában. Már az utolsó szakaszon is megfelelő körülmények között közlekedhetnek a lakók. A településen e mellett további fejlesztések is tervben vannak. Tovább szeretnék újítani a művelődési házat, korszerűsítenék az önkormányzat épületét és útfelújításra is adnak be pályázatot.

Véget ért a járda felújítása Várvölgyön. 2022-ben nyertek először támogatást a gyalogút egy szakaszának rekonstrukciójára. Most már az egész részen térkő burkolat van. Több ütemben valósult meg a munka. Szükség volt rá, mivel a régi járda tele volt kátyúkkal, a fák gyökerei is felnyomták helyenként. A beruházásnak köszönhetően már akadálymentesen lehet rajta járni, akár babakocsit is tolni.

„2024-es Magyar falu program keretében sikerült az Út, híd, járdafelújítás programban nyernünk a Kossuth utcai járda befejező szakaszára. Ez a leghosszabb utcánk és a kétszer egy kilométert korábbi Belügyminisztériumi pályázatoknak köszönhetően sikerült felújítanunk. És hátramaradt még egy körülbelül 100 méteres szakasz, most erre sikerült sort keríteni. A támogatási összeg az majdnem 10 millió forint volt, ami fedezte a mostani munka összes költségét, így önerőt nem kellett hozzátennünk.” - osztotta meg Barcza Balázs polgármester.

A Kossuth utcához tartozik a Vállus, illetve Tapolca irányába tartó útszakasz, ott is tervezik a járdafelújítást a jövőben. Évek óta zajlik a művelődési ház rekonstrukciója. Ennek a fejlesztésére több ütemben nyertek támogatást. A belső helyreállítás már korábban befejeződött. Jelenleg az utómunkák zajlanak, illetve azok a feladatok, melyeket a pályázat nem fedezett. A polgármester kiemelte, amint lesz rá anyagi lehetőségük, folytatják a munkát. A tervek között szerepel a Kossuth utca egy szakaszának felújítása is, ennek megvalósítására a Magyar falu programban pályáztak, hamarosan eredmény is lesz. A hivatal és a művelődési ház közötti rész helyenként kátyús és erősen megsüllyedt, ezért lenne szükség ennek javítására.

„Valamint az önkormányzat épületét szeretnénk most már valamilyen módon rendbe tenni. Eddig ugye minden fontosabb volt. Fontosabb volt az orvosi rendelő, az óvoda természetesen, valamint az utak, járdák. Most már a mi munkakörülményeinken is szeretnénk javítani, hogyha sikerül.” - tette hozzá a község első embere. 

A település a Versenyképes Járások Programban nyert több mint 9 millió forintos támogatást új játszótér építésére. A focipálya mellett található jelenlegi eszközök már nagyon elavultak, ezért már régi álom volt ennek a korszerűsítése. A korábbiak helyett az előírásoknak megfelelő játékelemek kerülnek ide. Hinta, csúszda, forgó, homokozó és új babaház is a tervek között szerepel.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2025. jún. 16. hétfő 19:15 | Keszthely
2021-ben komoly előkészületeket tettek a TOP Plusz program 8,8 milliárdos fejlesztési keretéért.
| 2025. máj. 29. csütörtök 19:15 | Keszthely
Útfelújításra, kerékpárút építésre, épület felújításra és elektromos autó vásárlásra nyert most támogatást a város.
| 2025. máj. 21. szerda 19:15 | Keszthely
eszthely 1,6 milliárd forint pályázati támogatást nyert fürdőhelyfejlesztésre.
| 2025. máj. 15. csütörtök 19:15 | Keszthely
Fürdőfejlesztésre kap forrást Keszthely az Európai Uniós TOP Plusz programból.
| 2025. ápr. 14. hétfő 19:15 | Keszthely
Számos bejelentenivalója volt a hétvégén a Georgikon Campusnak.
XI. Évfolyam 14. Szám
Megjelenés: 2025. július 25.
18:00
Egy csipetnyi szó
18:33
Savaria Filmfesztivál
18:36
Hargita TV
19:00
Híradó
19:45
Balasport 2025
20:15
Savaria Filmfesztivál
20:35
Savaria Filmfesztivál
21:00
Egy csipetnyi szó
21:33
Savaria Filmfesztivál
21:36
Hargita TV
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.