Balatongyörökön már hagyomány, hogy a pünkösdi hétvégén megkoszorúzzák a Balatont, megnyitva ezzel a nyári szezont a településen. A sétahajó ragyogó napsütésben futott ki a kikötőből, fedélzetén a szomszédos települések polgármestereivel és más meghívottakkal. A rendezvényt megtisztelte Balatongyörök díszpolgára, Kautzky Armand is. A település polgármestere, Biró Róbert elmondta, idén is bíznak a jó szezonban, és a településre látogatóknak igyekeznek változatos programlehetőségeket kínálni.
„Én azt gondolom, hogy az elmúlt években elég magasra tettük a mércét, úgyhogy ezt a színvonalat szeretnénk tartani. Kisebb változások lesznek a programokban, de én azt gondolom, hogy aki Balatongyörökön jár, vagy Balatongyörökre fog érkezni, azokat a kiváló rendezvényeket fogja megtalálni a településen, amiket az elmúlt években is.” - tájékoztatott a polgármester.
A 24 fokos Balatont már a szörfösök és a vitorlázók is birtokba vették, de a strandon is sokan élvezték a hosszúhétvégét. Balatongyörökön június első hétvégéjén nyitotta meg a strand a kapuit, és szombaton már telt házzal üzemelt. Sok kisgyerek élvezte a homokos vízpartot és a kellemes vizet, a parton pedig a napozásé volt a főszerep. A három napos hosszúhétvége sokakat csábított a Balaton-partra.
„Kiskunfélegyházáról jöttünk, nagyon jól érezzük magunkat. Eredetileg Kehidakustányban vagyunk a hosszú hétvégén, és akkor átjöttünk ide. Nagyon jó a víz, nagyon meleg van, minden nagyon jó.” - mondta egy strandoló, Gémes Zoltán.
A balatongyöröki strand az elmúlt évben három csillagos Kék hullám minősítést kapott a Balatoni Szövetség értékelésén, de a különböző portálok is a legkedveltebb fürdőhelyek közt említik a Községi strandot. Balatongyörökön tavaly 103.686 vendégéjszakát regisztráltak.
Regman Karola - Keszthelyi TV