Mohácsi József - MSZP - véleménye szerint nem érte a baloldalt nagy meglepetés a választási erdeményeket illetően. A pártok rivalizálása igazolta, hogy összefogás nélkül nincs vagy csak nagyon kevés az esély a győzelemre. A DK-val meg akartak egyezni, de a DK elzárkózott. A bal oldali jelöltek kevés helyen tudtak nyerni. Megegyezés esetén más eredmények születtek volna számos településen.
Az országban elsöprő FIDESZ-KDNP siker volt. Mohácsi József szerint le kell vonni a konzekvenciát. A jobb oldal erős, szervezett, jól koordinált kampányt vitt végbe., nem csak a fővárosban hanem a vidéki településeken is. Mint mondta - lehet és kell is tőlük tanulni! Van min javítani a széthullott bal oldalnak.
Mohácsi József listáról jutott be a keszthelyi képviselő testületbe. Nyilvánosan köszönte meg a választópolgárok bizalmát. Kiemelve, hogy mindent megtesz aszavazataival a város fejlődése érdekében. Csak közös munkával lehet a célokat elérni, s bízik abban, hogy a városvezetés, az új testület is az itt élőkért, a városért lobbizik a jövőben.
Véleményében hangsúlyozta, hogy igazán rend ebben az országban, s Keszthelyen is, csak akkor lesz, ha létrejön egy nagy koalíció, a szürkeállományokat egyesítve dolgoznak a fejlődésért. Több úniós ország erre jó példa/ Lengyelország, Németország/, s rohamos a gazdaság fejlődése.
Mohácsi József gratulált az október 12-i választás nyerteseinek.
Hegedüs Éva -Keszthelyi Televízió