Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Az országgyűlési választásokra készül a DK
2024. szep. 12. csütörtök | Keszthely
Az országgyűlési választásokra készül a DK
A választási eredményekről és a közelgő országgyűlési választásokról tartott fórumot Keszthelyen a Demokratikus Koalíció. Az Erzsébet-ligetben Dékány Péter, a Zala 2. választókerület elnöke és Varju László, a DK alelnöke tájékoztatta az érdeklődőket. Elhangzott, a párt továbbra is az együttműködés híve, de ezt megszervezni komoly kihívás.

Dékány Péter 56,63%-kal, Szántó András pedig 58,32%-kal nyerte körzetében a keszthelyi önkormányzati választást, így a Demokratikus Koalíció két tagja foglalhatja el a képviselői széket a testületben. Emellett az új városvezetés Kovács Viktóriát kéri fel az alpolgármesteri feladatok ellátására. Dékány Péter választókerületi elnök hangsúlyozta, maguk sem számítottak ennyi szavazatra, hiszen a helyi eredmény mellett a megyei közgyűlésbe is két tagot delegálhattak. A párt a következő időben az országgyűlési választásokra fókuszál.

„A választókerületben most elkezdtünk egy  akciót. Minden héten más-más településen tartunk kitelepülést, utcafórumot, kopogtatást különböző települési csoportokon keresztül. Most például mentünk volna Türjére, de sajnos az időjárás ezt nem engedi meg, de el fogunk jutni Pacsára, Zalakarosra, Sármellékre, Hévízre. Keszthelyen természetesen rendszeresen itt vagyunk, úgyhogy ezek a következő időszaknak a tervei.” - tájékoztatott Dékány Péter, a DK Zala 2. sz. választókerületének elnöke.

Varju László, a DK alelnöke arról beszélt, nagyon fontosak ezek a találkozások, hiszen nagy jelentősége van a tapasztalatcserének. Hozzátette, a párt azért fog dolgozni, hogy 2026-ban leválthassák a jelenlegi kormányt, és a helyközi választások megteremtették ennek a lehetőségét. Varju kifejtette, az ország gazdasági teljesítménye csökken, és az elmúlt három évben érdemi uniós forrást sem sikerült lehívni. Hangsúlyozta, a párbeszéd kiemelten fontos a pártok vezetőivel és a választópolgárokkal is.

„Az ember a legfontosabb érték, és ma, ebben a rendszerben nagyon fontos, hogy az embereknek segíteni tudjunk, ez az elsődleges. Természetesen ezt meg is kell beszélni, hogy ezt hogyan kell csinálni, és éppen ezért szervezünk lakossági találkozókat, fórumokat. Én magam országgyűlési képviselőként figyelek arra, hogy legyen olyan fogadóóra, amikor a személyes problémákat is meg lehet beszélni, és akkor most nem beszéltem az elektronikus lehetőségekről, a közösségi médiáról, és minden másról, ami arról szól, hogy az embereket meghallgatva, a legfontosabb problémáikat megértve mindent megtegyünk azért, hogy azt orvosolni tudjuk.” - emelte ki Varju László, a DK alelnöke.

A találkozón részt vett Hegyesi Edina, a Demokratikus Lendület, a DK ifjúsági szervezetének elnöke is. A továbbiakban több településen is utcafórumot hirdet a párt.

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2024. aug. 30. péntek 19:02 | Keszthely
Jelentős mennyiségű tanszergyűlt össze a DK gyűjtési akciójában.
| 2024. aug. 8. csütörtök 19:15 | Keszthely
A felajánlásokat a DK irodában lehet leadni.
| 2024. jún. 28. péntek 19:15 | Keszthely
Kampányfogásnak nevezte a DK választókerületi elnöke a keszthelyi szülészeti fekvőbeteg ellátás májusi újraindítását.
| 2024. jún. 6. csütörtök 19:15 | Keszthely
Nagy Zoltán vármegyei listavezető arról beszélt, fontosnak tartják, hogy javítsák a zalaiak életminőségét.
| 2024. máj. 30. csütörtök 19:15 | Keszthely
A Demokratikus Koalíció és a vele szövetséges pártok listáinak támogatására biztatott Keszthelyen Dobrev Klára.
12:00
Képújság
18:00
Savaria Filmfesztivál
19:23
Savaria Filmfesztivál
19:31
Egy csipetnyi szó
20:00
20:30
Határtalan
21:00
Savaria Filmfesztivál
22:23
Savaria Filmfesztivál
22:31
Egy csipetnyi szó
23:00
23:30
Határtalan
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.