Szántó András az áprilisi testületi ülésen több napirendi pontban is kifejtette véleményét a keszthely.hu-val és a HelloKeszthely applikációval kapcsolatban. Előterjesztésében javasolta, hogy kössenek újra együttműködési megállapodást a honlapkészítőkhöz kapcsolható Közösségi Értékek Egyesülettel, ám ez nem valósult meg
Sajtótájékoztató keretében Szántó András azt mondta, a HelloKeszthely parkolási funkciójának hiánya miatt saját parkolási rendeletét sérti meg az önkormányzat. Közben problémák merültek fel a keszthely.hu oldallal kapcsolatban is. Szántó András a Kormányhivatalhoz fordult az ügyben, akik 3 pontban marasztalták el az önkormányzatot. A képviselő hangsúlyozta, dr. Tóth Gergely felmondta a honlap üzemeltetésével kapcsolatos szerződést és a Közösségi Értékekért Egyesülettel a megállapodást, melynek eleme volt, hogy ingyen kapta a város a HelloKeszthely applikációt.
„Valamint éves szinten 20 millió forintos ingyenes Google-keretet kapott, amiből még 3 évi, tehát 60 millió forintos keret rendelkezésre állt. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy Keszthely város turisztikai szezonjának a kezdetére teljesen megszűnt Keszthely városnak az online marketing felülete. Ez egy katasztrofális eredménye. Erre irányulóan volt kettő előterjesztésem, amiből sajnos egyik sem kapta meg a támogatását a testületnek.”
Dékány Péter elmondta, azért nem szavazták meg a bizottságok csökkentését, mert amennyiben ez megvalósul, nem terjeszthetnek elő semmit, csak módosító indítványokat nyújthatnak be. Kiemelte, többször lettek áron alul eladva ingatlanok, ezért az ingatlancserét sem szavazták meg legutóbb, mivel véleményük szerint Keszthely vagyonát meg kell védenie a képviselőknek, nem elherdálni. A DK politikusai reagáltak arra, hogy nyílt árulást követtek-e el a VÁRTAK-kal szemben.
„Gyakorlatilag 2026 január 15-én a VÁRTAK Egyesület, a KÉVE Egyesület, illetve a Momentum küldött nekünk egy levelet, amiben felmondták a megállapodást a DK-val. Ezzel gyakorlatilag szétesett ez a „frakció”. Úgyhogy ezért is volt érdekes a polgármester nyilatkozata, mintha egy csapat lennénk, közben mi egy külön kasztot alkotunk itt a testületbe és önálló gondolkodással bírunk.”
A DK-sok azt is elmondták, bár most van egy beszerzési kiírás a honlap üzemeltetésével kapcsolatban, tartanak attól, hogy a helyreállítás több 10 millió forintba fog kerülni, amelyre a városnak nincsen kerete.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV
A DK tájékoztatójára tett reakciót ITT találják