A februári ülésen 12 napirendi pontot tárgyalt Keszthely képviselő-testülete. A város polgármestere elmondta, tárgyaltak a Life-Balaton programról, mely egy brüsszeli vonatkozású pályázat kapcsán valósul meg két fordulóban. A projekt lényege a környezettudatosság fejlesztése, mellyel kapcsolatban a Pannon Egyetemmel is tárgyaltak már, akik a klímastratégiában segítenek. A testület tárgyalt az önkormányzati tulajdonú, de nem lakóingatlanok bérletéről szóló rendeletéről is.
Sajtótájékoztatóján Nagy Bálint elmondta, az egyik legjelentősebb ilyen intézmény a HEMO, mely várhatóan a civil szervezetek számára lesz segítség.
„Szerencsére nagyszámú szervezetekről van szó, viszont a helyiségeink korlátozottak, a helyiségek száma korlátozott, hogy a lehető leghatékonyabban, és szervezetek számára is a lehető leghatékonyabban vagy leggazdaságosabban ki tudjuk használni ezeket a létesítményeket. Ezért volt egy olyan képviselő-testületi döntésünk a tegnapi ülésen, hogy konkrétan a HEMO-ra vonatkozóan meghatároztuk azokat a feltételeket, hogy mik azok, amikkel a polgármester döntése alapján megkaphatják a szervezetek, illetve, hogy milyen esetekben tudok eltekinteni a testület által megállapított díjtételektől.”
A sajtótájékoztatón Nagy Bálint beszámolt azokról a döntésekről is, melyeket zárt ülés keretein belül tárgyalt a testület. Mint a polgármester emlékeztetett, a február 13-i soron kívüli ülésen döntött arról a testület, hogy felülvizsgálják a jelenlegi gazdasági szervezetek struktúráját, hogy ezek hatékonyabbak legyenek. Ezekből a Keszthelyi Városfejlesztési Kft.-nél és a VÜZ Kft.-nél megkezdődtek a felülvizsgálatok.
„Mivel maga a felülvizsgálat a testületi döntés alapján az legkésőbb március vége, április elejével tud megindulni és természetszerűen ez néhány hónapot igénybe fog venni ez a folyamat. Viszont közben is vannak olyan intézményeink, ahol járnak le vezetői megbízatások és nekünk nyilván a munka folytonosság az elsődleges, tehát azt, ahol figyelembe kell venni, amíg ezek a felülvizsgálatok zajlanak, addig is a feladatot el kell végezni az adott szervezetekben. Ezzel kapcsolatban volt egy személyi döntésünk.” - tette hozzá a polgármester.
E döntés értelmében Göncz Attila marad a VÜZ Kft ügyvezetője, amíg a társaság felülvizsgálata befejeződik, ezt követően írnak ki pályázatot a posztra. A sajtótájékoztatónk elhangzott, fontos az oda-vissza kommunikáció a lakossággal. Ezért kihelyeztek a polgármesteri hivatal előterébe egy ötletládát, amelybe bárki bedobhatja építő jellegű kritikáját, ötleteit, gondolatait, melyek Keszthely fejlődését szolgálhatják.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV