Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Páratlan leletek kerültek elő a római korból
2023. nov. 23. csütörtök | Keszthely
Páratlan leletek kerültek elő a római korból
Római kori villa feltárása zajlik Keszthely szomszédságában. A 71-es út mentén lévő kutatóárkokban a 2-4. századra datálható épületegyüttes maradványait találták meg a régészek. A falak mellett tárgyi leletek is előkerültek, ezek több korból származnak. A munkálatokat az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet megbízásából végzik a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának és a Balatoni Múzeum szakemberei.

Az egyik leglátványosabb falmaradványon jól felismerhetőek a halszálkába rakott téglák, amely a római kor legjellegzetesebb építkezési formája. A kiterjedt épületegyütteshez az évtizedek során több melléképületet is felhúztak, ahogy növekedett a gazdaság. A régészek több festett falat is találtak, ez arra enged következtetni, hogy tehetős tulajdonosa volt a villának.

„Tudtuk, hogy egy római kori épület vagy épületkomplexumnak a területét is érinti a beruházás. Illetve több más korszak leleteit is már megtaláltuk a bronzkortól egészen a római korig, illetve vannak középkori leleteink is a területről. Folyamatban van az ásatás, vannak már előzetes eredményeink, ezt meg tudjuk mutatni, de még jóval több lelet, eredmény várható majd a próbafeltárás során, bízunk benne, hogy ilyen szép idő lesz egészen december közepéig.” - mondta Eke István, a , Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának régésze, térinformatikus.

Az ásatáson több értékes lelet is előkerült. A Balatoni Múzeum önkéntes fémkeresői is dolgoztak a kutatóárkoknál, így pénzérmékkel is gazdagodott a gyűjtemény. Ezek fontos keltező értékkel bírnak, a segítségükkel pontosabban meg tudják állapítani az épületegyüttes korát. Emellett több kerámiadarabot sikerült felszínre hozni. Ezekből is lehet következtetni a tulajdonosok vagyoni helyzetére.

„Feltártuk az egykori épületnek az alapozását, egy bizonyos részét a falazatnak Itt találtunk a római időszakra keltezhető kerámiákat, illetve tegula darabokat is, ami különösen fontos, hiszen az egykori római kori épületnek a tetőfedő cserepeként szolgált.” - tájékoztatott Németh Roland, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának régész-muzeológusa.

A régészek a tervek szerint december 10-ig dolgoznak a területen. A feltárás elengedhetetlen a 71-es út bővítéséhez. A maradványokat elbontani nem lehet, és rájuk építkezni is csak szigorú szabályok mellett szabad.       

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2024. aug. 20. kedd 19:15 | Keszthely-Fenékpuszta
Bemutatták az idei ásatás eredményeit a régészek.
| 2024. aug. 15. csütörtök 19:15 | Keszthely-Fenékpuszta
A Festeticsek is használták az erőd köveit a majorságuk építéséhez.
| 2023. aug. 17. csütörtök 17:10 | Vállus
Közösségi régészet formájában fedik fel az épület titkait.
| 2023. jún. 20. kedd 15:34 | Zalacsány
Idén is kutatják az Örményesi Pálos Kolostor maradványait.
| 2023. már. 10. péntek 17:54 | Keszthely
A Castellum Pannonicum Pelsonense nyolcadik kötetét mutatták be a Balatoni Múzeumban.
12:00
Képújság
18:00
18:30
Hittel,lélekkel
18:40
KREA TV
19:00
Híradó
19:15
19:45
Savaria Filmfesztivál
20:36
Savaria Filmfesztivál
21:00
21:30
Hittel,lélekkel
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.