Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Harci eszközök, könyvveret és golyóöntő fogó is előkerült az ásatás során
2025. júl. 30. szerda | Örvényeshegy
Harci eszközök, könyvveret és golyóöntő fogó is előkerült az ásatás során
Idén is folytatták a régészek az Örményesi Pálos Kolostor maradványainak kutatását. A szakemberek önkéntesek segítségével tárják fel az eddig még nem kutatott részeket, különleges leleteket is találtak már. A Göcseji Múzeum munkatársai több hete dolgoznak a helyszínen.

Eddig a falak mentén ástak a kutatók, most az azokat körülvevő részeket tárják fel további leletanyagok után kutatva. Két területen, összesen 6 kutatóárokban zajlik a munka. Az egyik a templomfaltól déli irányba található, amiben az egykori török erődítés nyomait keresik. 

„Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy palánkfallal veszik körbe magát az egész kolostor épületegyüttest. Tehát az egykori palánkfalat tartó cölöpöknek a helyét tudjuk így megtalálni. És ezt szerencsére sikerült is azonosítanunk. Tehát a templomfaltól körülbelül két-három méterre sikerült is az egyik cölöplyukat így megfognunk. A másik kutatóárkunkat északi irányba jelöltük ki. Itt pedig az volt a célunk, hogy megállapítsuk, hogy az északi épületszárny egyáltalán létezett-e.” - mondta el Simmer Lívia az ásatás vezetője.

Az eddig feltárt leleteket mutatja Simmer Lívia. Bronzdarabok, egy ládika kulcsa, harci eszközök, golyóöntő fogó, pénzérmék és egy harang töredékei is előkerültek. Emberi maradványokat is találtak. A zalai pálos ásatások közösségi összefogással zajlanak önkéntesek segítségével. 

„Önkéntes alapból azért vagyok, mert nagyon érdekel a múltfeltárás. Nagyon érdekesek ezek a leletek, amik előkerülnek, meg maga a régészetben dolgozni, segíteni. Alapból fémkeresővel jöttem, azzal segítem a régészek munkáját, de magában a feltárásban is nagyon szívesen részt veszek, mert nagyon izgalmas. Folyamatosan váratlan leletek jönnek elő.” - fogalmazott Papp László önkéntes.

A munka 2017 óta zajlik. Azóta folyamatosan visszatérnek a régészek, hogy újabb és újabb területeket tárjanak fel. A kutatást a Göcseji Múzeum munkatársai vezetésével végzik. Az eddigi eredményeket tavaly egy kiállítás keretében mutatták be Zalaegerszegen. 

„A céljaink a helyi közösségnek a megszólítása, felhívni a figyelmet kulturális és természeti értékeinkre. Az, hogy a helyi közösség lássa és megbecsülje ezeket az értékeket. Azt hiszem, hogy ezekkel a kutatásokkal ezt a célunkat elértük. És a következő lépés már, amin elkezdtünk gondolkodni, hogy hogyan tudnánk  nem csak az eredményeket, nem csak a régészeti eredményeket tudományos és a nagyközönséggel megosztani, hanem hogyan tudnánk ezeket a romokat bemutathatóvá tenni.” - emelte ki Havasi Bálint a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága főigazgatója.

A feltárások természetesen a jövőben is folytatódnak. Következő évben Válluson szeretnék folytatni a kutatást, de Örvényeshegyre is visszatérnek az elkövetkezendő években. A feltárt leletanyag a Balatoni Múzeumba kerül, mivel az ő kutatási területükön zajlik a munka. Nyílt napjuk idén már nem lesz a régészeknek feltárás közben, de szeptember 20 és 21-én a Kulturális Örökség Napjain a középkori templomok nyomában járnak majd Keszthelyen a Városvédő Egyesülettel közösen, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a történelem ezen részével. 

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2023. ápr. 6. csütörtök 15:44 | Zalacsány
Világsztárokkal szórakoztatják a közönséget júniusban az Örvényesvölgy Fesztivál két hétvégéjén.
| 2021. júl. 8. csütörtök 17:37 | Örvényes-hegy
Támfalak, emberi maradványok és díszesen faragott ablakelemek is napvilágra kerültek már.
| 2024. aug. 20. kedd 19:15 | Keszthely-Fenékpuszta
Bemutatták az idei ásatás eredményeit a régészek.
| 2024. aug. 15. csütörtök 19:15 | Keszthely-Fenékpuszta
A Festeticsek is használták az erőd köveit a majorságuk építéséhez.
| 2023. nov. 23. csütörtök 18:00 | Keszthely
A 71-es főút bővítése miatt tártak fel a régészek egy nagyobb területet Keszthely közelében.
XI. Évfolyam 14. Szám
Megjelenés: 2025. július 25.
18:30
Hargita TV
18:53
Sygenta film
19:00
Híradó
19:15
19:45
Savaria Filmfesztivál
20:36
Savaria Filmfesztivál
20:39
Hargita TV
21:00
21:30
Hargita TV
21:53
Sygenta film
22:00
Híradó
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.