A várvölgyi születésű és lakosú alkotó gyermekkora óta rajong a költészetért és a különböző egyéb művészeti ágakért. Mint elmondta, élményei és verseinek fogadtatásai megerősítették abban, hogy szélesebb körben is bemutassa költészetét. A 100 verset tartalmazó könyv megjelentetésében családja mellett a helyiek is segítettek, a helyi önkormányzat pedig támogatta a kiadást.
„Úgy gondolom, hogy nem rossz, kaptam visszajelzéseket, aminek természetesen örülök. És inspirál a következő írásokra ugye ez. Örülök neki, de nem vagyok elszállva magamtól, a lényeg az. Én maradok az az egyszerű ember, mint aki voltam ezek után is.” - mondta el Nagy-Pál Lajos.
Nagy-Pál Lajos szavalóversenyekre is szívesen jár. Isten című versével 2017-ben Cserszegtomajon kiemelt különdíjat érdemelt ki a zsűritől, egy évvel később pedig szülőfalujában első helyezést ért el. Minden alakommal saját verssel indul, melyek sokak tetszését elnyerték már. A Szárnyak nélkül-ben nincsenek kategorizálva versei, minden megkötés nélkül szerette volna nyomtatott formába gyűjteni alkotásait. Ezek között humoros, elgondolkodtató, szerelmes és egyéb meghatározó pillatokról is képet kaphat az olvasó. Első körben 300 példányban nyomtatták ki magánkiadásban a kötetet. Többen érdeklődtek már barátok, ismerősök is iránta. Nagy-Pál Lajos tervei között szerepel, hogy egy második kötetet is megjelentet, amely nem csak verseket fog tartalmazni.
„Elbeszélések lesznek tulajdonképpen a régi időkből. A gyerekkoromról az agyamban nagyon friss képek vannak, amit elő szeretnék hozni. És azt a régi világot kicsit bemutatni úgy, amilyen volt az a fekete glotter, a régi idők. Vagy az a fecskenadrág nem az volt, ami most.”
Nagy-Pál Lajos verseskötetét több helyen is szeretné majd népszerűsíteni, amint a járványügyi helyzet is megengedi. Jelenleg nála vannak a nyomtatott kötetek, melyeket szívesen bemutat bárkinek, aki érdeklődik költészete iránt.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV