Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Újabb útszakasz újult meg és elkészül a kultúrház is Várvölgyön idén
2024. jan. 26. péntek | Várvölgy
Újabb útszakasz újult meg és elkészül a kultúrház is Várvölgyön idén
Nehéz gazdasági éven van túl Várvölgy, de volt fejlesztés a lehetőségekhez képest. 180 millió forintból gazdálkodhattak. Programokból azonban nem volt hiány a településen, sikeresen megrendezték ezúttal is a hagyományos Laskafesztivált. A községnek erre az évre is megvannak már a tervei. Fejlesztésekre nyertek pályázatot, de további bővítésekre is adnak be.

700 méteren újulhatott meg a járda a község Kossuth utcájában. A korábbi években már több ütemben valósították meg a rekonstrukciót. Az önkormányzat 3,5 millió forinttal járult hozzá a költségekhez, pályázati forrásból pedig csaknem 20 millió forintot nyertek. Évek óta zajlik a kultúrház felújítása, több ütemben nyertek támogatást ennek a fejlesztésére. A belső munkálatok már befejeződtek, most a külső renoválás zajlik. Várhatóan ebben az évben teljes pompájában tündökölhet az épület. Pályázatot már erre az évre is nyertek.

„Tavaly nyáron sikerült Magyar falu programban nyerni útfelújításra, ami egy külterületi utunkat fogja érinteni. Ez várhatóan március – április környékén készül el. Azonkívül, mint mondtam, nehéz évünk volt, a költségvetésünk az sajnos tavaly sem lett több, mint az előző években, de idén talán bízhatunk egy jobb évben.” - mondta el Barcza Balázs polgármester.

Az egyházközségi beruházásban megkezdődött a templom falának a vízszigetelése. A völgyben fekvő építmény falai ugyanis állandóan vizesedtek eddig a magas talajvíz miatt, ezért a legsürgetőbb problémát a penészesedő falak jelentették. Ebben az évben lesz 500 éves az épület harangja, ehhez az alkalomhoz szeretnék méltóvá tenni a templomot

„Ez az ország második legöregebb működő harangja. Itt a plébániával közösen  szeretnénk ennek majd valamilyen módon emléket állítani, illetve valamilyen ünnepséget ennek jegyében szervezni. Illetve az idei célok az elnyert pályázatok megvalósítása.” - tette hozzá a település első embere.

A községben nemcsak az önkormányzat sikeres a pályázatokon. Többek között az óvoda a 10 millió Fa Alapítvány hűsítő ligetek programjához csatlakozhatott. A programnak köszönhetően 100 iskolában, óvodában vagy bölcsődében összesen 555 fát és 1100 cserjét ültettek el az országban, ezek között szerepelt a zalai intézmény is.

A település lakosságszáma kis mértékben csökkent, tavaly 1036 főt regisztráltak Várvölgyön. A lakók azonban aktívak, szívesen szerveznek és vesznek részt programokon. Ahogy idén, úgy tavaly is megrendezték a Vince napi bortúrát a településen, melyre minden alkalommal 100 körüli létszámmal regisztrálnak. Nemcsak a községből, hanem a környékről is szívesen csatlakoznak a csapatokhoz.

16. alkalommal szervezték meg a nagysikerű Laskafesztivált, melyen 12 féle sós és édes süteményt  kínáltak a helyiek. A hagyományos szilvalekváros mellett már káposztás, diós, sajtos vagy akár görög ízesítésben is készítettek tésztát.

Első alkalommal szerveztek 24 órás társasjáték maratont. A szervező Várvölgyi Ifjúsági Klub tagjai mintegy 60 féle táblával és kártyával készültek a nem mindennapi eseményre.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 

| 2024. szep. 18. szerda 19:15 | Vállus, Várvölgy
Mindkét település tavasszal szenvedett károkat a heves esőzések miatt.
| 2024. jún. 11. kedd 19:15 | Várvölgy
14. alkalommal rendezték meg a Cserép Jenő Emléktornát Várvölgyön
| 2024. jan. 16. kedd 10:46 | Várvölgy
Hagyományteremtő céllal szervezték meg az l. Zsidi csocsó bajnokságot a hétvégén.
| 2023. aug. 7. hétfő 11:52 | Várvölgy
Adománygyűjtés indult a várvölgyi templom felújítására
| 2023. júl. 24. hétfő 13:57 | Várvölgy
Tizenhatodik alkalommal szervezték meg a hagyományőrző rendezvényt.
12:00
Képújság
18:00
18:30
Hittel,lélekkel
18:40
KREA TV
19:00
Híradó
19:15
19:45
Savaria Filmfesztivál
20:36
Savaria Filmfesztivál
21:00
21:30
Hittel,lélekkel
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.