Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Ünnepélyes körülmények között vették át diplomájukat a Georgikon végzősei
2021. jún. 28. hétfő | Keszthely
Ünnepélyes körülmények között vették át diplomájukat a Georgikon végzősei
158 hallgató kapott diplomát szombaton a MATE Georgikon Campusán. Közülük 12-en Székelyudvarhelyen végeztek, a 24 turizmus-vendéglátás szakos hallgató pedig a Pannon Egyetem rektorhelyettesétől vehette át az oklevelét. Az ünnepségen elhangzott, a most végzett hallgatóknak nehéz körülmények között kellett helyt állniuk, de sikerrel vették az akadályokat.

Ismét együtt, közösen ünnepelhették diplomájuk megszerzését a MATE Georgikon Campusának végzősei. Az elmúlt évben a pandémia miatt elmaradt a diplomaátadó, az idén azonban – a lazításoknak köszönhetően – újra meg lehetett tartani az eseményt. Az ünnepségnek ezúttal a D épület konferenciaterme adott otthont, a diplomák átvételét a szülők és hozzátartozók online követhették. Az oklevelek átadása oktatók és hallgatók számára egyaránt kiemelkedő esemény.

"Jó érzés, hogy képes voltam teljesíteni valamit, főleg távol az országomtól, egy idegen országban. Nagyon jó, hogy végeztünk, főleg ez után a nagyon nehéz pandémiás időszak után. Megterhelő volt mindenkinek, főleg nekünk, hallgatóknak, de az egyetem nagyon segítőkész volt, az oktatók és a dolgozók megtettek mindent azért, hogy magas szintű oktatásban részesülhessünk.” - mondta a MATE Georgikon Campus növényorvos szakon végzett hallgatója, Zaher Zein Alabidin.

A most végzett hallgatóknak rendkívül nehéz körülmények között kellett helytállniuk. Nem csak a járványhelyzettel és a digitális oktatással kellett megküzdeniük, hanem a Georgikon átalakulásával is. Kovács Melinda, MATE rektorhelyettese elmondta, a keszthelyi végzősök mára már egy 10 ezer fős hallgatói közösség tagjai.

A hallgatók nevében Kókay Luca búcsúzott társaitól. Felelevenítette az elmúlt évek nehézségeit és vidám perceit és köszönetet mondott az oktatóknak a tudás átadásáért és társainak a barátságokért és a kapcsolatokért.

„Jelenleg egy kicsit szomorú is vagyok a nagy örömök mellett, mert mégis itt kell hagynunk Keszthelyt. Nagyon meghatározó város volt ez számomra és azt hiszem egyébként, hogy mindenki számára. Az egyetemi évek amúgy is egy nagyon-nagy dolog. Én nagyon szerettem itt lenni, imádtam a Georgikont, tulajdonképpen azt mondhatom, hogy egy nagy család. Ez az oka annak, hogy most egy kicsit szomorúan telik ez a szép napom is.” - emelte kia  MATE Georgikon Campus növényorvos szakon végzett hallgatója.

A hagyományoknak megfelelően idén is több kitüntetést adtak át a diplomaosztón. Kiemelkedő tudományos, oktatási és szakmai tevékenysége elismeréséül Belák Sándor-díjban részesült Gubicza Ferenc. Georgikon Emlékérmet adtak át Mesterházy Ákos Széchenyi-díjas akadémikusnak a mezőgazdaság fejlesztése terén elért eredményeiért.A MATE Georgikon Campus Kiváló Dolgozója elismerést Nagy Szabolcs Tamás egyetemi tanár, Vörös-Mezei Angéla ügyvivő szakértő, Farsang Sándorné ügyviteli munkatárs és Horváth Judit Katalin kollégiumi hallgatói referens számára ítélte oda a kuratórium.A tudományos diákköri tevékenység keretében elért kimagasló eredményeiért Duduk Vendel-díjat vehetett át Bódis Judit egyetemi docens.Kókay Luca az Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért első helyezéséért Nádasy Miklós-díjban részesült.

Dublecz Károly, a Georgikon Campus főigazgatója útravalóval szolgált a végzősöknek. 

„Egy dolog, hogy itt egy bizonyos tudást összeszednek bármelyik egyetemen a hallgatók, de igazából az, hogy hogy fognak boldogulni, meg, hogy hosszú távon sikeresek legyenek, ahhoz egy stabil értékrend és tartás kell. Talán ebben is sikerült egy kicsit hozzátenni az ő boldogulásukhoz. Tehát szerintem ez a legfontosabb, hogy az egy dolog, hogy mit tud valaki, de hogy ezt hogyan használja, milyen értékrend alapján teszi a hétköznapi munkáját, ez sokkal fontosabb.” - tette hozzá a MATE Georgokon Campus főigazgatója.

Az ünnepség végén Keszthely polgármestere is köszöntötte a végzett hallgatókat. Nagy Bálint elmondta, a diplomaosztó Keszthely életében is fontos esemény. Hozzátette, bízik benne, hogy minél többen a városban vagy környékén találják meg a számításaikat.

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2024. júl. 4. csütörtök 19:15 | Keszthely
130-an végeztek az idei évben, többen közülük a campuson folytatják a tanulmányaikat.
| 2022. jún. 28. kedd 18:29 | Keszthely
140 hallgató végzett a Georgikonon.
| 2019. jan. 28. hétfő 16:07 | Keszthely
133 végzős hallgató kapta meg a végzettséget igazoló dokumentumát.
| 2018. júl. 3. kedd 18:11 | Keszthely
A Georgikon végzősei vehették át diplomájukat, emellett doktorokat avattak és kitüntetéseket is átadtak.
| 2016. feb. 2. kedd 06:07 | Keszthely
17 szak, 145 hallgatója vehette át oklevelét a Georgikon Karon tett sikeres államvizsga után.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
12:00
Képújság
18:00
18:30
19:00
Természetvédelem határok nélkül
19:25
Göcsej Filmfesztivál
20:00
Ludovika TV
21:00
21:30
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.