Reziben már nagy hagyománya van a betakarító ünneplésnek, amelyből a legkisebbek is kiveszik a részüket. Az ovisok műsora is színesítette a vásárt, ahol különféle finomságok, növények és dísztárgyak, használati eszközök voltak kaphatók. Nemcsak az ovisok, hanem a helyi iskolások is eljöttek. Nemes Alexandra most jár nyolcadik osztályba: "Iskolánkban hagyomány ez a Szent Mihály nap. Minden évben lejövünk és van vásár, parasztolimpia. Az iskolánkban készülnek mindenféle dolgok, sütik, minden. Vannak az iskolánkból táncosok is, akik előadnak."
A gyerekek számára játékos versenyzést is szerveztek. Emellett kóstoltatással egybekötött gyógynövényes előadást tartottak. Zöldség-gyümölcs felismerési játék is volt - hogy milyen ételeket készíthetünk ezekből, valamint répás kosárkákat is alkottak.
A terményeket, jelképesen a vásár termékeit Kiss László esperes áldotta meg. A népszokások szerint Szent Mihály-nap táján jöttek le a pásztorok a mezőkről, a legelőkről; ekkor adták át az állatokat a gazdáiknak és megkapták a fizetségüket. Elmentek a vásárra, ahol téli ruhákat, betevőt vettek maguknak a téli időszakra. "Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a gyermekeink megismerjék a régi népszokásokat, a betakarító napot, hogy mik voltak ebben az időszakban a népszokások, a hagyományok. És mi szülők is lelkesen készültünk a szülői munkaközösséggel, hogy lássák a gyermekek, hogy mi az, amit nekik is tovább kell majd vinniük később" - osztotta meg gondolatait Bujtor Mónika közművelődési munkatárs, a Szülői Munkaközösség elnöke.
Az első “Betakarító ünnepet és vásárt” 2014-ben rendezték meg Reziben, azóta is töretlen a sikere a rendezvénynek. "Nem sok minden változott, de az a lényeg, hogy fenntartja saját magát ez a rendezvény, tehát hogy folyamatosan meg tudtuk tartani, mert igény van rá. Elsősorban ezekben a rendezvényekben az óvodára, tehát a helyi intézményekre és az iskolára számítunk. Velük együtt számolunk azzal, hogy a gyerekek megismerjék a betakarítással kapcsolatos tudnivalókat, hogy egyáltalán legyen fogalmuk arról, hogy egy földben hogyha dolgozunk, vagy egy földön dolgozunk, annak milyen gyümölcsei, milyen termései vannak" - ezt Tafota Istvánné, a szervező Rezi Várbarátok Köre Egyesület elnöke mondta.
Szent Mihály-napjához kapcsolódik továbbá, hogy innentől kezdődött a kisfarsang ideje, ami Katalin napjáig tartott.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió