Még az enyhén piros gyümölcsöt támadja meg a cseresznyelégy. Mire maximálisan megérik, a belsejét szinte teljesen felemészti a nyű, így az fogyaszthatatlan lesz.
„A tojócsövével a cseresznye héja alá rak egy tojást, beszúr. Ez a tojás mikroszkopikus nagyságú. Ahogy fejlődik a cseresznye, úgy ez a nyű és szépen táplálkozik. Amikor már fogyasztanánk a cseresznyét, addigra kifejlődik. Ha kibontom, akkor látni egy ilyen kellemetlen, nyálkás anyagot és ott úszkál benn ez a nyű, a legnagyobb probléma, hogy az ürüléke is, egy ilyen fekete ürülék, rendkívül gusztustalan” - nyilatkozta Tóth István növényvédelmi szakmérnök.
A gyümölcsben élősködő nyű visszataszító, így a vásárlók elmaradhatnak. Ugyanez vonatkozik a nagyobb ültetvényeken termesztett cseresznyére és meggyre, valamint a konzervekre, kompótokra is. Így már érdemes most elkezdeni a védekezést a cseresznyelégy ellen – mondja a szakember.
Ilyen sárga, ragadós lapokkal is lehet védekezni. Ezeken azt is lehet látni, mikor indult meg a rajzás. A nagyobb ültetvényeken más módszereket alkalmaznak.
„Másik védekezési mód az un. feromon csapdák. Ezt is sokan alkalmazzák. Itt nem a sárga szín a lényeg, hanem egy illatanyag. A nőstények kibocsátanak egy illatanyagot, ezt szintetikusan elő lehet állítani és ebben a csapdában csaléteknek használjuk. Van egy csapdatető, egy ragacsos és rész és ez folyamatosan adja ezt a nagyon általunk nem érzékelhető illatot, de a rovarok érzik” - tette hozzá a növényvédelmi szakmérnök.
A nagy gazdaságok egy felszívódó készítmény permetezésével is védekezhetnek. Április végétől, május elejétől kezdenek rajzani a cseresznyelegyek. A szakértő szerint, aki most kezd védekezni, még időben van.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV
forrás: Somogy TV