A keszthelyi kistérség településeinek évek óta fontos az együttgondolkodás. A polgármesterek azt vallják, összefogással lehet a legjobban a saját érdekeiket érvényesíteni, a községeket népszerűsíteni. Erre most jó lehetőséget biztosít a Versenyképes Járások Program, amelyben több település összefogásával mintegy 250 millió forintra lehet pályázni. Keszthelyen és Gyenesdiáson is vannak tervek az együttműködésre, amelybe más településeket is szívesen bekapcsolnak.
„Olyan partnerségre hívtam fel a polgármestertársak figyelmét, hogy érdemes együtt gondolkodnunk, két-három település együtt fogalmazzon meg olyan elképzeléseket a településüzemeltetés, infrastruktúra fejlesztés vonatkozásában, amelyek előremutatóak lehetnek. Hogyha meg van tervezve, akkor azt gondolom, hogy ezek jól kivitelezhető és megvalósítható pályázatok lesznek. A 2025-ös esztendő egy pilot esztendő lesz arra vonatkozóan, hogy ’26-tól még inkább arra koncentráljunk, ami a térség fejlesztését szolgálja.” - tájékoztatott Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere.
Vonyarcvashegyen is kiemelten fontos a közös gondolkodás. A településen tavaly szervezték meg először a Régió Fesztivál és Kultúrpikniket, amelyre minden zalai település meghívást kapott. Ez az esemény az idén sem marad el, hiszen itt jó alkalom adódik a találkozásra, beszélgetésre, egymás értékeinek és jó gyakorlatainak megismerésére. Pali Róbert polgármester hangsúlyozta, emellett a Balatoni Szövetség jelenlegi elnökeként mindent megtesz azért, hogy a járás településeit támogassa.
„Szerettem volna megerősíteni, hogy minket összeköt nagymértékben a Balaton, nem csak a Balaton-parti településeket, hanem a kiemelt üdülőkörzetben lévőket is mi fontosnak tartjuk. Mint a Balatoni Szövetségnek az elnöke is, megköszöntem azoknak a tagoknak, akik eddig is már tagjai a szövetégnek, és az újonnan érkezőknek, mint Esztergályhorváti községe vagy éppen Karmacs községe csatlakozott a szövetséghez, így most már 86 állandó tagja van. Ez egy fontos dolog, hogy összefogjunk ilyen téren is.” - tette hozzá Pali Róbert, Vonyarcvashegy polgármestere.
Az ülésen elfogadták a belső ellenőrzési tervet, és a 2024. évi költségvetés módosítását is. Erre azért volt szükség, mert az év végén érkeztek kisebb állami források, amellyel így nőtt a társaság bevétele. Az idei évre csaknem 244 millió forintos költségvetést irányoztak elő. Fontos tudni, hogy ennek jelentős százalékát, mintegy 213 millió forintot a szociális szolgáltató központ működtetésére fordítják. A térségfejlesztés kapcsán Keszthely polgármestere elmondta, örömmel vesznek részt a Versenyképes Járások Programban.
„Mi például egy ipari parkban gondolkozunk Gyenesdiás, Keszthely és Cserszegtomaj határán, illetve ez már el is kezdett kialakulni Gyenesben, de szeretnénk ezt bővíteni, ami munkahelyeket teremthetne a régióban. Szó esett még a helyi építési szabályzatokról, kötelezően alkalmazandó főépítészről, hogy esetleg közösen oldjuk ezt meg.” - tájékoztatott Dr. Tóth Gergely, Keszthely polgármestere.
A grémium arról is döntött, hogy a jövőben nem csak Keszthelyen, hanem a tagtelepüléseken is tartanak kihelyezett üléseket. Ennek megfelelően a következő tanácskozásnak Gyenesdiás ad otthont.
Regman Karola - Keszthelyi TV