Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Rangos elismerést kapott a Szent Mihály kápolna
2024. szep. 27. péntek | Vonyarcvashegy
Rangos elismerést kapott a Szent Mihály kápolna
A Szent Mihály Fogadalmi Halászkápolna érdemelte ki az idén a Balatoni Szövetség Év Balatoni Háza pályázat különdíját. A szakrális épület külső felújítása tavaly készült el. A Balatoni Szövetség csütörtökön plenáris ülést tartott a helyszínen, ahol az érdeklődők beleshettek a rekonstrukció kulisszatitkaiba.

Hazánk egyetlen halászkápolnáját a legenda szerint 40 halász építette, akik 1739-ben megmenekültek egy balatoni viharból. A bajbajutottak egy jégdarabba kapaszkodva fohászkodtak Istenhez, ennek köszönhetően sodorta őket partra az áradat. Megmenekülésükért hálából kápolnát emeltek Mihály arkangyal tiszteletére. Az épületben feltárt freskók azonban azt mutatják, hogy már az 1600-as években is a ma látható épület állt itt. A kápolnát 2023-ban újították fel, ezt a munkát díjazta a Balatoni Szövetség.      

„Az elismerés mindig jóleső érzés, de a fő elismerés az, hogy egy munka elkészült, egy ház elkészült. Az, hogy valami papírról felkerült a térbe, a háromdimenziós térbe, az önmagában egy akkora élmény, amit nem lehet elmondani szóban. Azt megélni, hogy egy programból, egy gondolatból anyag keletkezik, és egy tér alakul át és újul meg, ez egy ünnepélyes forma. Úgyhogy az, hogy még díjazták is, ez egy ráadásszerű többlet.” - mondta Kisberzsenyi-Nagy György építész, a kápolna vezető tervezője.

A felújítás vezető tervezője előadásában arról beszélt, hogy hogy fonódik össze a táj, az épület és az ember. Elmondta, a munka nagy része az volt, hogy megismerjék az épület sajátosságait, feltérképezzék a problémákat és megoldásokat találjanak rájuk. A Szent Mihály kápolna Vonyarcvashegy ékessége, amelyre méltán lehet büszke a település. Erről már Pali Róbert polgármester beszélt. Kifejtette, az épület rekonstrukciója a tudásmegosztás, a szorgalom, a jószándék és a partnerség eredménye. 

„Mi egyben kezeljük a Szent Mihály hegyünket a Szent Mihály kápolnánkkal, így ahogy mondtam, hogy hegyet mondtam, mert mi annyira büszkék vagyunk, hogy nem dombnak hívjuk. Ebből is látszik, hogy összefogással, tehát a közösségünk, legfőképpen az önkormányzatunk és a Szent Mihály-hegy Védő és Vendégváró Egyesülettel karöltve, illetve a Veszprémi Érsekséggel folyamatos kontaktban vagyunk. Bármilyen beruházásunk van, mi azt egyeztetjük, és a tudásunkat megosztjuk.” - emelte ki Pali Róbert, Vonyarcvashegy polgármestere.

Az Év Balatoni Háza pályázatot hatodik alkalommal hirdette meg a Balatoni Szövetség és a Nők a Balatonért Egyesület. A projekt célja a balatoni minőségi építészet segítése, a versenyt több építészeti kamara, illetve az Építési és Közlekedési Minisztérium is támogatja. Az idén négy kategóriában hirdettek győztest, és több különdíjat is átadtak. A Balatoni Szövetség elismerését a Szent Mihály kápolna érdemelte ki.  

„Én azt gondolom, hogy mindenkinek nagyon fontos az épített környezet. Nyilván a szakrális helyszínek kimondottan fontosak, mert turisztikailag is, tehát magát a szakrális turistákat, meg azokat, akik csak egy csodát akarnak látni erről a dombról. Nagyon nagy szeretettel és barátsággal gratulálok az építtetőnek, a tervezőknek és a munkatársaimnak, akik ezt a javaslatot tették.” - tájékoztatott Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke.

A Balatoni Szövetség várhatóan az idén is meghirdeti az Év Balatoni Háza pályázatot, hiszen kiemelt cél a Balaton épített értékeinek megtartása és elismerése.  

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2023. okt. 2. hétfő 16:16 | Rezi
Megtartották a hagyományos betakarítónapot, vásár és műsorok is színesítették az eseményt.
| 2021. okt. 6. szerda 16:47 | Rezi
Reziben immáron nyolcadik alkalommal szervezték meg a helyi termékeket népszerűsítő őszi ünnepet.
| 2021. szep. 29. szerda 17:05 | Balatongyörök
A programon az óvodások játékaihoz és kirándulásaikhoz lehetett hozzájárulni.
| 2020. okt. 9. péntek 17:22 | Keszthely
A hirdetmény szerint az elnevezésére vonatkozó javaslatokat a hónap végéig lehet megküldeni.
| 2017. okt. 2. hétfő 15:48 | Balatongyörök
A fecskék és a népi jóslat alapján erre következtettek a balatongyöröki Szent Mihály búcsún.
00:00
Képújság
06:00
Savaria Filmfesztivál
07:23
Savaria Filmfesztivál
07:31
Egy csipetnyi szó
08:00
08:30
Határtalan
09:00
Savaria Filmfesztivál
10:23
Savaria Filmfesztivál
10:31
Egy csipetnyi szó
11:00
11:30
Határtalan
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.