+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Ismét megválasztották az év halát
2023. január 13. péntek 17:10 - Keszthely
Ismét megválasztották az év halát
A lápi póc lett az év hala 2023-ban. A Magyar Haltani Társaság minden évben kiválaszt három fajtát, erre várják a szavazatokat. Az idén két, természetvédelmi szempontból fontos, és egy fogható halfajra esett a választás. A ma már egyre kisebb populációval rendelkező lápi póc a szavazatok több mint felét zsebelte be.

A lápi póc apró termetű, zömök testalkatú hal. A csukafélék családjába tartozik, bolhalárvákkal, rovarlárvákkal és halivadékokkal táplálkozik. A lápi póc ősi, endemikus faj, mintegy 60 millió évvel ezelőtt jelent meg a Duna vízrendszerében. Elterjedésének fő területe a Kárpát-medence. A lápi póc a Kis-Balatonban is előfordul, azonban a mocsarak lecsapolása és a folyószabályozások miatt állománya nagyon megritkult.

„Ez egy közönséges halfaj volt, és azt tapasztaljuk az utóbbi néhány évben, hogy tényleg szemmel láthatóan tűnnek el az állományai. Itt még, a Balaton környékén azért nem állunk olyan rosszul, de például Kelet-Magyarországon vagy Közép-Magyarországon tényleg egyre fogynak az állományai. Ha nem avatkozunk közbe, akkor sajnos azt kell jósolnunk, hogy az elterjedési magterületéről fog eltűnni a halfaj." - tájékoztatott Dr. Takács Péter, a Balatoni Limnológiai Kutratóintézet tudományos főmunkatársa.

A Magyar Haltani Társaság minden évben meghirdeti az év hala szavazást. A cél az, hogy felhívják a hazai halfajokra a figyelmet. A három jelöltet a társaság elnöksége választja ki, ezekre szavazhat a közönség. A lápi póc a sügérrel és a selymes durbinccsal versengett. A szavazás kezdetén a lápi póc volt a legnépszerűbb, ezt aztán behozta a fogható sügér. Az év végére azonban a lápi póc a szavazatok 50%-át zsebelte be. 30%-ot kapott a sügér, és 12%-ot a selymes durbincs.

„A Magyar Haltani Társaságnak eleve a legfőbb célkitűzése az, hogy népszerűsítse a Kárpát-medencei halfajokat, felhívja rájuk a közönség figyelmét. A másik az, hogy ösztönözze az ezirányú kutatásokat. Nagyon fontos cél, hogy ne csak a halakkal foglalkozók, tehát halászok, horgászok, haltani kutatók szerezzenek ismereteket a halakról, hanem a széles közönség is.” - emelte ki Nagy Sándor Alex, a Magyar Haltani Társaság elnöke.

A lápi póc fennmaradását az egyre gyakoribbá váló aszályos időszakok, és a Kelet-Ázsiából származó inváziós amurgéb is fenyegeti. Holott ez a halfaj természetvédelmi szempontból kiemelten fontos. Tudni kell, hogy a lápi póc fokozottan védett, eszmei értéke példányonként 250 ezer forint.

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A találkozó célja volt, hogy az elmúlt időszak sikereit, jó gyakorlatait bemutassák egymásnak.
 
Keczeli Bianka és Major Veronika sportlövők voltak az est vendégei.
 
Ezúttal Balatonudvari és Vonyarcvashegy között több szakasz válhatott komfortosabbá.
 
A programba december 15-ig lehet regisztrálni.
 
A Híradó Plusz vendége: Mokos János káplán, a Ranolder iskola hitoktatója.
 
Több fontos kérdésről tárgyalt novemberi soros ülésén a keszthelyi képviselő testület.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus