+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Vállalkozók adományoztak Keszthelyen
2022. december 22. csütörtök 16:15 - Keszthely
Vállalkozók adományoztak Keszthelyen
Nemcsak a családoknak kedveskedtek pénzadománnyal így karácsony előtt, hanem 940 csomag szaloncukrot adtak át a kórház dolgozóinak és a szolgálatot teljesítőknek.

Az adományozók személyesen köszönték meg a szakemberek munkáját. A kórház elé pakolták le a karamellás szaloncukrokat. A keszthelyi gyártó által felajánlott 940 csomagnyi édességből minden dolgozónak szántak.

„Nekünk nagyon fontos az, hogy jó adni és jó kapni. Tehát igazából minden évben szeretjük meghálálni azt, hogy ennyi mindent tesznek értünk mid az orvosok, a rendőrök, a tűzoltók.”-hangsúlyozta Rácsai Marianna.

A másfél millió forint értékű adomány célja az volt, hogy az egészségügyi dolgozók arcára mosolyt csaljanak, és éreztessék velük szerepük fontosságát.

„ Az itt dolgozók munkája nagyon fontos, és minden gesztus ezért helyénvaló. Ezért veszünk részt ebben, és ebben az ajándékozásban is. Köszönet a cégnek, köszöntjük például a kórháznak a dolgozóit, ugyanúgy a mentőket is, és a tűzoltókat. A mindennapi emberek számára ezek a legfontosabbak, és ezt fejezzük ki az önkormányzat nevében is."- mondta Manninger Jenő. 

A szaloncukor adomány mellett a vállalkozók pénzt is gyűjtöttek. A szervezők tapasztalatai nagyon jók. Az elmúlt évhez hasonlóan most is sokan ajánlottak fel a rászorulók javára.

„Nagy örömömre az idei évben nagyon sok vállalkozó csatlakozott a kezdeményezésünkre. Több, mint 3 millió forint értékben sikerült adományt gyűjtenünk, és így elmondhatjuk, hogy Keszthelyen nincs olyan rászoruló család, aki legalább egy 10-15 ezer forintos ajándékcsomagot ne kaphatott volna általunk."- emelte ki Horváth Tamás.

A tűzoltók is kaptak szaloncukrot. Laczikó Károly parancsnok megköszönte a gesztust. Hangsúlyozta, az ott dolgozók gyermekei különösen örömmel fogadják majd az ajándékot. A rendőrségre is megérkeztek az adományozók. A kapitányságvezető is köszönettel fogadta a figyelmességet.

„Én úgy gondolom, hogy ez a pozitív gesztus, ez a pozitív visszajelzés egy nagyfokú büszkeséggel, elismeréssel tölt el bennünket, amelyből majd a következőévben tudunk meríteni, építkezni. Mindamellett, hogy büszkék és felemelő ez az érzés, ez a gesztus, amelyet tanúsítottak felék, mi büszkék vagyunk, hogy itt szolgálhatunk a városban, a régióban, és büszkék vagyunk arra is, hogy elismerik a munkánkat.”- nyilatkozta Dr. Andor László.

Dr. Andor László hangsúlyozta, hogy nekik minden évben nagy öröm, ha a civil közösségek elismerik az egyenruhások munkáját.

Farkas Adél-Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
 
Húsvéti családi napot rendezett a Keszthelyi Evangélikus Egyházközség, dísz sírkerteket is készítettek.
 
Augusztus 22-e és 25-e között szervezik meg az eseményt a Balaton Színházban és a Fő téren.
 
Sok érdeklődőt mozgatott meg Gyenesdiáson a húsvéti készülődés és tojásfa díszítés programja.
 
Az olvasáskutatásról és az olvasási szokásokról hallhattak előadást a vajdások.
 
Várják az induló könnyűzenei együttesek jelentkezését, akik a Balaton-parton mérethetik meg magukat.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus