Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Színes / Helyi borok a Becehegyen
2022. okt. 25. kedd | Balatongyörök
Helyi borok a Becehegyen
A környék boraiból kaphattak ízelítőt a túrázók Balatongyörökön. A turisztikai egyesület évek óta nagy sikerrel szervezi a programot, amelyre nem csak helyiek, hanem vendégek is érkeztek. A délutáni rendezvényen a Becehegyre kitelepült pincéknél kóstolhatták a borokat az érdeklődők.

Már az első pincénél jó volt a hangulat a túrán. A borok mellett előkerült a pálinka is, ez jó szolgálatot tett a hűvös, esős időben. A programra idén is sokan kíváncsiak voltak, többen már a kezdetektől visszatérő vendégek Balatongyörökön.

„Itt vagyunk úgy 6 hónapot, már április végén elkezdjük. Ez nem azt jelenti, hogy mindig itt, mert közben az ember elmegy. Ami miatt jó, gyönyörű ez a hegy, csendes. A 11 év alatt nagyon sokat megújult, tehát a házak szépen ki lettek festve, át lettek alakítva. Látszik, hogy az emberek nagyon-nagyon törődnek vele.” - mondta egy résztvevő, Lomoschitz Tibor.

A becehegyi kápolnához több pince is kitelepült. A túrázók kiváló hangulatban kóstolgatták a borokat, nem hiányozhatott a pogácsa, a zsíros és a tepertős kenyér sem a kínálatból. Sokan családdal, baráti társasággal érkeztek.

„Itt van nyaralónk, és akkor minden évben részt veszünk. Nagyon élvezzük, fantasztikusan jó a hangulat még eső ellenére is. Helyi borokat lehet kóstolni, az nagyon tetszik.” - tette hozzá egy másik résztvevő, Csutak Zsuzsa.

A borászok a sofőrökre is gondoltak, így mustot is kínáltak az asztaloknál. A pincék többsége felvonultatta a teljes borpalettát, így többféle fehér és rozé bort is lehetett kóstolni. A borászok minden évben nagy örömmel vállalják a kitelepülést.

„Nagyon finom borokkal készültünk, a választékunk itt van. Ötféle borral, illetve egy késői szüretelésű olaszrizlinggel készültünk rá. Várjuk a kedves vendégeket, ha az eső elmúlik.” - tájékoztatott Németh József borász.

Az eső azonban nem tartotta vissza a bortúrázókat, folyamatosan érkeztek a Becehegyre. A programot a Balatongyöröki Turisztikai Egyesület szervezi a kezdetektől. A nyári, nagysikerű rendezvény mintájára tartják meg minden októberben az eseményt.

„Ez a Balatongyöröki Turisztikai egyesület szervezésében van minden évben, hasonlóan a nyári rendezvényhez, de ez egy kisebb. Tegnap néztük az időjárást, hogy meg kéne próbálni, készültünk borral is, meg a többiekkel is megbeszéltük, hogy legyen azért valami. Hál’ Istennek egy kis eső volt, de jöttek nagyon sokan, úgyhogy most nagyon boldogok vagyunk.” - emelte ki Lenner Anita, a balatongyöröki Tpurinform iroda vezetője.

A Becehegyen készültek a családi fotók, és az eső ellenére is sokan sétáltak, beszélgettek. A szervezők értékelése szerint idén ősszel is jól sikerült a rendezvény.

Regman Karola - Keszthelyi TV           

| 2025. ápr. 7. hétfő 19:15 | Hévíz
A tavalyinál is több tétellel neveztek a régiós bormárka, a Hegyke bírálatára.
| 2025. jan. 28. kedd 19:15 | Sármellék
Hogy minőségi bortermelés legyen a településen, egy szőlőműhely-programot kezdeményezett Sármellék önkormányzata a helyi gazdák számára.
| 2024. nov. 19. kedd 19:15 | Vonyarcvashegy
Vonyarcvashegyen találkoztak a Kárpát-medencei borrendek.
| 2024. nov. 5. kedd 19:15 | Keszthely
Károly-nap alkalmából minden évben különleges megemlékezést tartanak a szőlőnemesítés hazai ikonja, dr. Bakonyi Károly tiszteletére.
| 2024. szep. 13. péntek 19:15 | Rezi
Vannak még területek, ahol tőkén van a szőlő.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.