+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Megnyitották a balatongyöröki szezont
2022. június 7. kedd 17:40 - Balatongyörök
Megnyitották a balatongyöröki szezont
Megnyitották a szezont Balatongyörökön. Sokat fejlesztettek a településen, hogy a vendégek még jobban érezzék magukat. A Balatoni Szövetség is sokat vár az idei nyártól, hiszen sok kellemetlenség van a hátunk mögött a pandémia miatt. A 33 éve hagyományos pünkösdi rendezvényen kitüntetéseket is átadtak.

A Balaton megkoszorúzásával nyitották meg az idei szezont Balatongyörökön. A magyar tengernek sokat köszönhetnek a környékbeli települések, a virágokkal hálájukat fejezik ki. Ebben az évben is jó szezont várnak a településen élők.

„Bízunk benne, hogy az elmúlt két év után egy eseménymentes, kiváló szezonra számíthatunk Balatongyörökön. Már a kezdet is jó, hiszen Pünkösdkor az elmúlt éveknek nem tudtuk megtartani a szezonnyitó rendezvényünket, de most idén semmi akadálya nem volt. Se pandémia, semmilyen vészhelyzet nem akadályozott bennünket. Úgyhogy a 33 éves hagyományt tudtuk folytatni.” - osztotta m eg Biró Róbert polgármester.

A Balaton vonzereje nagyon fontos a környék turizmusának. A strandok, kikötők állapota mellett a vízminőségre is oda kell figyelni, erre hívta fel a figyelmet a Balatoni Szövetség elnöke. Lombár Gábor bízik abban, hogy továbbra is a legjobb tudásuk szerint dolgoznak a turisztikai szakemberek.

„Én azt gondolom, ez így együtt azt mondatja velem, hogy igenis dolgoznunk kell azért, hogy a Balaton legyen az a megélhetési mód és lehetőség nekünk, a Balaton-parti településeknek, mert azt gondolom, hogy nekünk mindent jelent a Balaton. Nem csak egy üdülőhelyet, hanem magát az életterünket is.”

A szárazföldön is készültek programokkal a hosszú hétvégére. Az óvodások pünkösdi műsorát is láthatta a közönség. A színpadon osztották ki a település díjait is. Balatongyörökért kitüntetést vehetett át Majorné Takács Klára, aki 2014-ig volt az óvoda vezetője. A Pro Civitate díjat Rógán Tibor, a Balatongyöröki Polgárőr Egyesület elnöke kapta. Kajdi Imre üvegcsiszoló mestert is kitüntették, ő később veszi át elismerését.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Három napon át kóstolhattak ropogósra sült halakat a rendezvényre látogatók.
 
A Nemzeti Kör kezdeményezésére szerveztek sétát, ahol tisztelegtek a családtagok előtt.
 
Az ország több pontjáról és külföldről is érkeztek háromkerekű motorosok Keszthelyre.
 
Idén nyáron is megerősített szolgálattal tartják fenn a közbiztonságot a balatoni településeken.
 
A húsz éve történt zarándokok tragédiájára emlékeztek.
 
50 fiatal segíti a rendőrség munkáját Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár