+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Környezetbarát járművek a kastély parkjában
2021. szeptember 29. szerda 17:08 - Keszthely
Környezetbarát járművek a kastély parkjában
Mintegy 150-en regisztráltak idén a Villanyautós találkozóra. Ebben az évben a Festetics-kastély parkja mellett a Balaton-parton is meg lehetett csodálni a többnyire zöldrendszámos autókat. A program célja, hogy összekovácsolja a villanyautós társadalmat, alkalmat adjon az ismerkedésre, valamint, hogy népszerűsítsék környezetbarát járműveiket a tulajdonosok.

Szombaton délelőtt érkeztek az elektromos autók a Helikon Kastélymúzeum parkjába. Immáron negyedik éve töltötték meg a hátsó udvart. Az ország minden részéről érkeztek az autósok, nagyrészt 80 km-nél távolabbi településekről. A találkozón nem csak tulajdonosok, hanem kiállítók, tesztelők is részt vettek.

„Nagyon sok videót készítek egy csomó autóval. Elmondhatom, hogy mind a három Teslát, ami mögöttünk van vezettem már. Mert ez a sajátom a modell 3, a modell s meg az y-nal is vannak  már anyagaim bőven.”   - osztotta meg Bérczi Balázs.

Az érdeklődők többsége az autók kinézete miatt látogatott el a rendezvényre. Volt olyan is, aki vásárlás előtt áll, tapasztalatcsere miatt érkezett. A beszélgetések alkalmával sokakban megfordulhatott a gondolat, hogy elektromos autóra váltsanak.

„Én rengeteget megyek, tavaly 70.000 km-t mentem. Tehát ez gyakori, ilyen a foglalkozásom. Majd ha az elektromos autókkal is meg lehet ezt tenni rövidebb töltési idővel, akkor valószínűleg átváltok én is erre a típusra.” - mondta el Szeredai Jenő.

A találkozót negyedik alkalommal szervezték meg Keszthelyen. Mintegy 150-en regisztráltak a legkülönfélébb autókkal. A városi közlekedésre tervezett járművek mellett a hosszabb hatótávolságú márkák is megjelentek a rendezvényen. Külföldről is több autó érkezett.

„Elég nagy számban érkeztek. A tavalyi év miatt muszáj volt két részre bontanunk ezt a rendezvényt. Így nagy része itt van a Festetics-kastélyba, a másik része kiállítók, akik már többször voltak a Festetics-kastély udvarába, ők a Balaton-partra mentek le, ott folytatjuk az eseményt és ott is zárjuk a napot.” - ismertette Szabó András főszervező.

A már hagyományos találkozó célja a barátságkötések elősegítése mellett az, hogy népszerűsítsék az elektromos autókat, valamint hogy felhívják a figyelmet a környezettudatos életmódra.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
A rendőrség programjának célja, hogy a biciklisek is ügyeljenek a láthatóságukra.
 
Két program már lezajlott az emlékévi programsorozatból.
 
A Ranolder és a Premontrei iskola diákjai is csatlakoztak a Dél-Amerikából indult kezdeményezéshez.
 
Két autó karambolózott vasárnap nem sokkal dél után.
 
Dr. Jobs Viktor alapítóra emlékeztek az Egyesített Szociális Intézményben.
 
Összesen 122 millió forintból újult meg a polgármesteri hivatal és az orvosi rendelő.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Szakmát a kézbe
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár