Az őszi hónapokban, a főzésre alkalmas gyümölcsök beérésekor indul a pálinkafőzés. Már a berendezés birtoklását is be kell jelenteni az önkormányzat felé. A szabályok betartását a helyi adóhatóság ellenőrzi. Szükség esetén akár le is foglalhatja azt a desztilláló berendezést, amivel kapcsolatban jogszabálysértés gyanúja merül fel. Ilyen ok lehet például az is, ha ha a főzést bejelentés vagy párlat adójegy nélkül végzi valaki. Az évente előállítható mennyiségi korlát túllépése esetén pedig az állami adó- és vámhatóságot értesíti. A keszthelyi önkormányzatnál eddig ötvennyolc főzőt jelentettek be összesen. Eddig még egy alkalommal sem kellett szankciókat alkalmazni.
Dr. Horváth Teréz keszthelyi jegyző elmondta: "Egyelőre nincsenek negatív tapasztalatok ezzel kapcsolatban. Azt azért el kell mondani, hogy 2015-ben elég sokan bejelentkeztek, de ténylegesen évről évre nem túl sok a párlatjegyet kiváltók száma, illetve látható az, hogy négy-öt magánfőző az, aki nagyobb mennyiséget állít elő. De még ez sem éri el az engedélyezett mennyiség számot."
Az elmúlt három év során bejelentett ötvennyolc lepárló készülékből idén tizenkettőt regisztráltak a keszthelyi önkormányzatnál. Az ezekben a szeszfőző készülékben előállított párlatot huszan nem Keszthelyen tárolják, ezek ellenőrzését a tárolás helye szerinti önkormányzat végzi. Egy liternyi, maximum negyvenkettő térfogatszázalékos tényleges alkoholtartalmú pálinka adójegye hétszáz forint. Ezt a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál lehet beszerezni és minimálisan öt adójegyet meg kell vásárolni. Fontos tudni azt is, hogy a magánfőzésben előállított pálinkát tilos értékesíteni, azt csak családi és baráti körben lehet elfogyasztani.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió