+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / “Miután meghalok, rózsaszirmok záporozzanak rám”
2020. október 5. hétfő 16:08 - Keszthely
“Miután meghalok, rózsaszirmok záporozzanak rám”
A Kármelita bazilika névadójának, Kis Szent Teréznek búcsúünnepét tartották vasárnap. Az ünnepi szentmisén megemlékeztek arról, hogy 90 éve kezdte meg működését Keszthelyen a világban élő kármeliták közössége. A járványügyi helyzet miatt csak korlátozott számban vehettek részt a hívek a misén. Az ünnepet a Mária rádió élőben közvetítette.

Minden templomi közösség legnagyobb ünnepe a névadójának búcsúja. Aki ilyenkor tiszta lélekkel áldozik és imádkozik, annak bűnei megbocsáttatnak. Kis Szent Teréz ünnepén Mezei András plébános arról szólt, nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez egy kármelita bazilika. Ezért emlékeztek meg arról, hogy 90 éve kezdte meg működését itt a világban élő kármeliták közössége. A megáldott emlékzászlóra ez alkalomból szalagot is kötöttek.

„Templomunkban még él még a kármelita lelkiség, függetlenül attól, hogy három éve a kármeliták sajnos fel kellett, hogy adják ezt a szép bazilikát. A hivatások száma eléggé visszaesett, bízzuk a jó Istenre, a gondviselésre, hogy majd hogyan megy tovább. Mindenesetre a mi küldetésünk az, hogy a lelkiséget azt megőrizzük és az emberek lelki épségét tudjuk szolgálni, kielégíteni a szentségek által” - nyilatkozta Mezei András plébános. 

A templomot 1938-ban szentelték fel, a kármeliták Kis Szent Terézt választották védőszentnek. A szentmise főcelebránsa az indiai Sebastian atya volt. Az Isteni Ige Társaság szerzetese prédikációjában arról beszélt, hogy a katolikus egyház egyik legkedveltebb szentjét ünnepelhették most. Benvin Sebastian Madassery a szeretet fogalmáról, Kis Szent Teréz útjáról beszélt: „Szent Teréz mutatta nekünk ezt az utat. Életével is mutatta, az ő életrajzást ha olvassuk, nagyon is benne van a szeretet útjának a mélysége, értelmezése és azt járni, akár a családban, nagyon sokszor nehéz.” 

A misén kármelita nővérek is jelen voltak. Számukra Kis Szent Teréz a kis út, mely azt jelenti, hogy hétköznapi, apró jótettek, imádságok és az önfeláldozás útját járva próbálnak Istenhez közel jutni.

Mickolczi Éva Erzsébet nővér: „Nekünk Kis Szent Teréz a kis út, a kis út nekünk nagyon fontos. Nem mehetünk misszióba, mi is, akár csak Kis Szent Teréz, de csendben, a kolostorunkban imádkozunk ugyanúgy papokért, papi hivatásokért és foglalkozunk kicsikkel. Nekünk óvodánk és bölcsődénk van. Most tartottuk meg a mi ünnepünket Újpesten. Őket próbáljuk vezetni ezen a kis úton, amin Kis Szent Teréz is járt és mi magunk is próbálunk ennek megfelelően élni.”

A szentmise záró áldását követően került sor a rózsaesőre. A karzatról aláhulló rózsák Kis Szent Teréz halálával és az akkori jóslatával kapcsolatosak. “Miután meghalok, rózsaszirmok záporozzanak rám” mondta halála előtt.  Kis Szent Teréz nem csak a virágtermesztők, virágárusok, hanem a missziók védőszentje és Franciaország második pártfogója.A búcsú alkalmából, évente egyszer láthatják a hívek a templom felszentelésekor Lisieuxiból érkezett Kis Szent Teréz ereklyét. 

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
A találkozó célja volt, hogy az elmúlt időszak sikereit, jó gyakorlatait bemutassák egymásnak.
 
Keczeli Bianka és Major Veronika sportlövők voltak az est vendégei.
 
Ezúttal Balatonudvari és Vonyarcvashegy között több szakasz válhatott komfortosabbá.
 
A programba december 15-ig lehet regisztrálni.
 
A Híradó Plusz vendége: Mokos János káplán, a Ranolder iskola hitoktatója.
 
Több fontos kérdésről tárgyalt novemberi soros ülésén a keszthelyi képviselő testület.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus