Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Jubilált a Kis Szent Teréz kórus
2022. nov. 22. kedd | Keszthely
Jubilált a Kis Szent Teréz kórus
35 éves a Kis Szent Teréz kórus. A jubileumot vendégénekkarok társaságában ünnepelték a Kármelita Bazilikában. A hangversenyen az elmúlt 3 és fél évtized kedvenc dalai csendültek fel. Felelevenítették a kórus történetét és elismeréseket is átadtak. Az énekkar továbbra is várja az új tagokat.

A legtöbb tag kedvence, az Égi szűzvirág kezdetű ének csendült fel először a Kis Szent Teréz kórus előadásában. Az énekkart 1987-ben a bazilika akkori kántora, Pécsi László toborozta. Olyan híveket hívott össze, akik szabadidejükben szívesen énekelnek, de a szentmiséken is örömmel teljesítenek szolgálatot. Az alapító tagokból Magyar Ferenc maradt, aki azóta is a kórus tagja.

„Mikor itt voltam egy misén, az akkori kántor meghallotta itt, fent a kórusban – mert itt voltam fent – hogy milyen szépen énekelek. Egyszer odajön hozzám, hogy az újjáalakult kórusba nem-e volna kedvem bejárni vagy tagja lenni. Mondtam, hogyne, ez számomra igen nagy megtiszteltetés.” - mondta Magyar Ferenc, a Kis Szent Teréz kórus alapító tagja.

A Kis Szent Teréz kórus otthona a Kármelita Bazilika, de városi rendezvényeken is többször felléptek már. Élő adásban is énekeltek a Magyar Rádiónak és a Mária Rádiónak köszönhetően. Külföldön is megismerhették őket, hiszen többek között Ausztriában és Erdélyben is megfordultak. Az énekkart csaknem 3 évtizede Pálné Szelencsik Klára vezeti.

„Voltak olyan tagjaink, akik legutóbb a 30 éves jubileumi koncertre voltak itt velünk. Volt olyan, aki néhány hónapja költözött el Keszthelyről, de a koncert miatt visszajött és beállt közénk énekelni. Ezeket a darabokat a 35 év terméséből válogattuk, a kedvenc dalaink voltak, és együtt tudtuk énekelni a korábbi tagokkal is.” - emelte ki Pálné Szelencsik Klára, a kórus karnagya.

A kórus jó kapcsolatot ápol a keszthelyi és környékbeli énekkarokkal. Így nem volt kérdés, hogy a jubileumot is vendégkórusok társaságában ünneplik. A Kármelita Bazilikában énekelt a Helikon Kórus, de fellépett a zalaapáti és a tapolcai énekkar is. A Kis Szent Teréz kórus munkáját Németh Kristóf kántor is segíti, Mezei András plébános pedig minden támogatást megad a működéshez.

„Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ilyen helyen szolgálhatok, hogy vannak önkéntesek, akik – ahogy fogalmaztam – szabadidejükből megajándékoznak bennünket azzal, hogy hétről hétre itt próbálnak és készülnek a liturgikus ünnepekre. A liturgia az nagyon szép, de a zene az még szebbé teszi.” - tájékoztatott Mezei András, a Kis Szent Teréz Plébánia plébánosa.

A koncert zárásaként a négy kórus közösen adott elő három zeneművet. Ezeket az énekeket a júniusi papszentelésen énekelték együtt, de most újra szerették volna velük megörvendeztetni a közönséget.

Regman Karola - Keszthelyi TV       

| 2023. okt. 2. hétfő 16:19 | Keszthely
A Kármelita Bazilika védőszentjének ünnepén zsúfolásig telt a keszthelyi templom.
| 2023. júl. 17. hétfő 15:31 | Keszthely
Körmenetet is tartottak a templom legnagyobb ünnepén.
| 2022. okt. 3. hétfő 13:20 | Keszthely
A hétvégén Kis Szent Terézről búcsú és szentmise keretében emlkeztek meg a keszthelyi bazilikában.
| 2021. okt. 4. hétfő 15:12 | Keszthely
vasárnap tartották a Kármelita Bazilika névadójának búcsúját, a szentmisét Dr. Udvardy György celebrálta.
| 2020. okt. 5. hétfő 16:08 | Keszthely
A Kármelita bazilika névadójának, Kis Szent Teréznek búcsúünnepét tartották vasárnap.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
11:00
Objektív
11:30
Határtalan
12:00
Képújság
18:00
18:30
19:00
Természetvédelem határok nélkül
19:25
Göcsej Filmfesztivál
20:00
Ludovika TV
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.