Zalaszántó Önkormányzata fenntartásában lévő,korszerűsített orvosi rendelő átadásán a település polgármestere,Dézsi Attila elmondta, hogy még 2016-ban nyújtotta be az önkormányzat az egészségügyi alapellátást biztosító épületek korszerűsítésére a pályázatot. Az elmúlt évben bírárlták el és három hónappal ezelőtt a közbeszerzést követően kezdte meg a kivitelező a munkálatokat. a rendelő átépítése 100%-os támogatással velősulhatott meg.
A 41,19 milliós beruházás ünnepélyes átadóján Manninger Jenő országgyűlési képviselő elmondta,hogy a térségben a Zalaszántói háziorvosi rendelő az első olyan beruházás amelyik a rendelők felújítására kiírt célzott pályázati támogatásból valósult meg. A fejlesztési lehetőségre régóta vártak zalai községben. Ódry Péter 34 éve háziorvosi feladatokat lát el Zalaszántón, véleménye szerint a korszerű rendelő és a hozzá tartozó új eszközök nem csak a modern közegben való gyógyítás lehetőségét adja, hanem egy jobb komfortérzetet is a betegeknek.
Az 1100 főt ellátó rendelőben jól látható,hogy minden helyiség korszerű. A nyílászárók cseréje, az energiatakarékos megoldások beépítésén túl kialakításra került a rendelők mellett védőnői tanácsadó, és személyzeti helyiség is. Minden szociális helyiség megújult, modern, higiénés megoldásokat építettek ki. A 155 nm-es épületben a látáskorlátozottak is könnyen eligazodnak. A bútorok szállítása és a pályázatban szereplő 1,3 milliós eszközbeszerzés folyamatban van , várhatóan április 25-én megkezdődhet a rendelés a korszerű háziorvosi rendelőben .
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió