+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / A bor megvan, már csak a fagyi kell
2018. április 27. péntek 18:23 - Keszthely
A bor megvan, már csak a fagyi kell
A fővárosban mutatták be a BalatonBor harmadik évjáratát. A Nyitott Balaton kampány keretében pedig még májusban kihirdetik a Balaton fagyiját.

A fővárosban mutatták be csütörtökön a BalatonBor harmadik évjáratát – derül ki a Balatoni Kör sajtóközleményéből. Az egységes dizájnnal megjelenő palackokba idén a tavalyinál több, 28 borász tölthette le Olaszrizlingjét, akik megfeleltek az előírt feltételeknek és akiknek a bora kiállta a vakkóstoló próbáját. A BalatonBor 2016-ban debütált a régió vezető pincészeteit és éttermeit tömörítő Balatoni Kör és a Rizling Generáció borszakmai összefogás közös kezdeményezéseként. A Balatoni Kör terve, hogy május 26-án, a Balaton napján minél több helyszínen koccinthassák körbe a tavat a régiós itallal. Ehhez várják a partnerek jelentkezését.

És nem csak bora, fagyija is van, illetve lesz a magyar tengernek. Idén is a Nyitott Balaton kampány keretében várták a tó menti fagylaltkészítők nevezését. A Balatoni Turizmus Szövetség titkárától, Ernyes Violettától megtudtuk: kilenc nevezés érkezett hozzájuk. A térségből keszthelyi, balatongyöröki és balatonmáriafürdői cukrász is megméretteti magát. Várhatóan 18 készítményt fog bírálni a zsűri április utolsó napján. Az ítészek között ott lesz a tavalyi győztes, gyenesdiási fagylalt készítője, Somogyi Renáta. A bírálat során több tényezőt is figyelembe véve hozzák majd meg a döntést; ilyen az íz, illat, állag, szín, dekoráció, praktikum, és persze elvárás az is, hogy valamelyest kötődjön a tóhoz az adott jeges finomság. A Balaton fagyiját a májusban tartó Nyitott Balaton kampány ideje alatt fogják bejelenteni.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

galéria
 
további híreink
 
A vállalkozások továbbra is szállíthatják a hulladékot a KETÉH telepre.
 
Keszthely polgármestere 100 darab mosható maszkot vett át kedden délelőtt a Krokker házaspártól.
 
A koronavírus miatt a Balatoni Múzeum határozatlan időre bezárja összes kiállítását.
 
Az intézkedések első ütemeként számos fejlesztést és beszerzést is későbbre halaszt a város.
 
A pedagógusoktól és a szülőktől is nagy erőfeszítést kíván az otthoni tanulás.
 
Hogyan telik az idő a házi karanténban? Egy balatonszentgyörgyi család mindennapjaiba tekinthetünk bele.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó