Az 1150 méteres új szakasz a Szépkilátó alatti Ifitábortól indul és a golfpálya bekötő útjánál csatlakozik vissza a Balatoni Bringakörútba. A településen már 2010-ben cél volt, hogy a golfpályához vezető kerékpárosok és autósok által is használat utat kiváltsák, mert balesetveszélyes volt - mondja a település polgármestere, Bíró Róbert.
Az önkormányzat 200 millió forintos támogatást nyert a beruházásra. A magas építési költség oka, hogy egy régészeti területen halad át a kerékpárút és nem sík terepen épül. Több mint 300 méteren korlátot kell építeni és a közművek kiváltása mellett a csapadékvíz elvezetést is meg kell oldani a 71-es út mentén. Az út és a golfpálya között pedig növénytelepítést is terveztek.
Balatongyörökön és más Balaton-parti településeken is fontos a kerékpáros turizmus erősítése.
A pályázati támogatásból egy traktort is vásároltak a településen. A 21 millió forintos, 95 lóerős munkagép az új szakasz mellett a meglévő öt kilométeres kerékpárutat hivatott majd karbantartani.
A kivitelezőnek 60 napja van a munka elvégzésére, így várhatóan már idén elkészül az új kerékpárút.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV