1944-ben itt a Goldmark, vagy Pethő-házban volt a keszthelyi gettó. 829 zsidót gyűjtöttek ide össze, köztük közel 400 gyereket. Pontos adat nincsen, de a becslések szerint ezen felül kétszáz munkaszolgálatos vittek el a városból. A gettó lakóinak saját pénzükön kellett körbedeszkázni a nyílásokat és megépíteni a három és fél méter magas gettófalat, mely még ma is áll a zsinagóga mellett. A zsúfolt gettóban a kilátástalanság és a razziák is nehezítették az életet.
Goldschmied István, a Keszthelyi Izraelita Hitközség vezetője a visszaemlékezőktől tudja, hogy az emberek egy része sajnálattal, többsége undorral viseltetett a Zalaegerszegen keresztül Auschwitzba indulók iránt. A keszthelyi zsidók mind, a hírhedt haláltáborba kerültek. A 829 főből, mindössze harmincan tértek vissza.
A keszthelyi zsinagóga falán – egyedülálló módon – százkettő tábla őrzi az Auschwitzban meggyilkoltak emlékét. A zsidó hitközség minden év július első vasárnapján emlékezik meg a holokauszt áldozatairól, ekkor benépesül az 1780-ban épült keszthelyi zsinagóga.
A Keszthelyi Izraelita Hitközségben nagy figyelmet fordítanak a túlélőkre. Az egyedül maradt hittestvéreiket próbálják segíteni. A pénteki istentiszteletek mellett miden ünnepet megtartanak.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV