Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Lánykéréssel zárult a Szerelmes Kalandtúra
2017. feb. 21. kedd | Keszthely
Lánykéréssel zárult a Szerelmes Kalandtúra
100 útlevelet vettek fel idén a Szerelmes Kalandtúra résztvevői, közülük 25 pár teljesítette a feladatokat a vasárnapi zárónapra. A Balaton Színházban családias hangulatban értékelték az elmúlt hat hetet, és értékes nyereményeket is kiosztottak. A programot jó hangulatú beszélgetés és táncház zárta.

Lánykéréssel zárult a 2017-es Szerelmes Kalandtúra. Szekér Tamás és Szilágyi Nikoletta már tavaly is részt vett a keszthelyi kalandtúrán, és bár két gyerek boldog szülei, Tamás úgy érezte, hogy szeretné a kapcsolatukat szorosabbra fűzni. A Balaton Színház Simándy termében, kalandtúrázó társai előtt tette fel a nagy kérdést Nikolettának.

„Hét évesek vagyunk, van két gyermekünk, az egyik három és fél-négy éves, a másik pedig hat és fél éves, Szandra és Zalán. Hét éve vagyunk együtt és most úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Azaz ő nem tudott róla, Anya nem tudott róla, meglepetésnek szántam.” - mondta a vőlegény.

A Szerelmes Kalandtúra során a párok ágyba vitt reggelivel lepték meg egymást és családfát is készítettek. Randizni a Tapolcai tavasbarlangba mentek, vagy hévízi kenutúrán vettek részt. A bónusz feladat a Városi kincskeresés volt, ez nagyon nagy népszerűségnek örvendett. Idén 100 útlevelet vettek fel a párok Vízkeresztkor, a program kezdetén, és a záró napra 25-en teljesítették a feladatokat. A program lényege, hogy a párok több időt töltsenek együtt, megerősítve ezzel a kapcsolatukat és a szerelmüket egymás iránt.

„Hozzám közel áll a házasság ápolása, a házasság pártolása, és ezt fontosnak tartom. Azért is, mert szerintem fontos, hogy befektessünk abba, hogy a gyerekeink egy olyan társadalomban nőjenek fel, ahol egészséges családok vannak, ahol ki tudnak fejlődni. Szeretném, hogyha más párok is megkapnának minden segítséget ahhoz, vagy ötletet ahhoz, hogy ezt meg tudják tartani.” - tájékoztatott Szebényiné Dr. Vrancsik Eszter, a program főszervezője.

A Szerelmes Kalandtúrát a helyi egyházi vezetők is támogatták. Áldást mondott Tál Zoltán plébános, és Honthegyi Zsolt, evangélikus lelkész is. A vasárnapi rendezvényen a szervezők felelevenítették az elmúlt hat hét eseményeit és nyereményeket is átadtak. Wellnes hétvégével, gyertyafényes vacsorával és színházbelépővel gazdagodhattak a szerencsések. Jövőre is lesz Szerelmes Kalandtúra, a szervezők pedig arra bíztatnak mindenkit, hogy ötleteikkel, programjavaslataikkal továbbra is segítsék a szervezést.     

Regman Karola - Keszthelyi TV            

| 2023. máj. 15. hétfő 16:16 | Cserszegtomaj
Véget ért a Szerelmes Kalandtúra, 23 pár között sorsolták ki a nyereményeket.
| 2023. már. 13. hétfő 16:40 | Keszthely
A 10 feladatos, pároknak szóló program középpontjában idén a természet áll.
| 2022. ápr. 26. kedd 17:26 | Keszthely
egutóbb az egészségtudatos családalapítás előadáson gyűjthettek igazolópecsétet a párok.
| 2021. már. 16. kedd 14:47 | Gyenesdiás
A párkapcsolat erősítését célzó játék a járvány idején is jó kikapcsolódást nyújt!
| 2019. jan. 16. szerda 12:27 | Keszthely
"Az autót akkor is elvisszük szervizbe, ha nincsen baja. A párkapcsolattal is így kell tenni."
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
11:19
Diagnózis
11:49
Göcsej Filmfesztivál
12:00
Képújság
18:00
Sporttárs
18:32
Hargita Tv
18:52
Göcsej Filmfesztivál
19:00
Híradó
19:45
Balasport 2025
20:15
Hargita Tv
20:34
Természetvédelem határok nélkül
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.