Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Megálmodott versek
2017. máj. 4. csütörtök | Alsópáhok
Megálmodott versek
Interaktív foglalkozás keretein belül ismerkedhettek meg az alsópáhoki óvodások Csider Sándor Álomút című kötetével. A szombathelyi költő és népművelő a versolvasás után a gyerekekkel közösen keltette életre a történeket szereplőit. A könyvet délután a felnőtteknek is bemutatták a Művelődési Házban.

Az Álombohóc vezeti végig a gyerekeket a versek sokaságán Csider Sándor legújabb könyvében. Az Álomút című kötetet az alsópáhoki óvodában mutatta be a szerző. A játékos foglalkozáson nem csak verseket hallgathattak az apróságok, hanem el is játszhatták a történeteket. A kicsik nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a játékba.

„Voltam tündér is, voltam torony is, meg sok minden voltam.” - mondta az egyik óvodás, Gáti Vivien.

„Palotát kellett építeni, meg még királynak kellett lenni.” - mesélte egy másik gyerek, Varga Dávid.

A verseskötet első ránézésre a gyerekeket szólítja meg, de a művek sokrétűsége miatt felnőttek is szívesen lapozgatják. A költő azt mondja, a könyvnek az a célja, hogy gyerekek és felnőttek együtt olvassák a verseket. Úgy véli, felnőttként is nagyon fontos megőrizni a gyermeki lelkületet, és a versek jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy kiszakadjanak a realitásból. A költemények a szeretetről, a jóságról és a világ szépségéről is szólnak.

„Ezek a versek viszont az életből a legszebb gondolatokat, és a legszebb pillanatokat gyűjtötték ki. Talán egy kicsit hamis is ez a kép, mert nem csak olyan a világ. Én úgy érzem viszont, hogy ha ezekkel a szép gondolatokkal találkozunk, ha ezekre figyelünk, akkor előbb-utóbb a valóságban is kezdjük kutatni őket, és nem csak kutatni őket, hanem teremteni is. Amikor rájövünk, hogy jó dolog jót tenni, akkor talán nem fogjuk az ellenkezőjét oly gyakorta művelni.” - tájékoztatott Csider Sándor, költő.

Az egy órás foglalkozás egy képzeletbeli alvással zárult, ahol az Álombohóc búcsút vett az apróságoktól. Csider Sándor már dolgozik a következő verseskötetén, ez a víz csodáját és az élet körforgásának témáját járja majd körbe. Az Álomút című kötetet délután az érdeklődő felnőtteknek is bemutatták.                      

Regman Karola - Keszthelyi TV         

| 2024. jan. 22. hétfő 14:54 | Keszthely
Festménykiállítással egybekötött verseskötet bemutató délutánt szerveztek a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub
| 2021. nov. 8. hétfő 17:23 | Keszthely
Egyidőben rendezték meg a Balaton Színházban egy verseskötet bemutatóját és egy kiállítás megnyitóját.
| 2021. ápr. 13. kedd 15:10 | Várvölgy
A várvölgyi szerző Szárnyak nélkül című gyűjteményében 100 alkotása található meg.
| 2023. dec. 8. péntek 15:06 | Keszthely
Kilencedik alkalommal jelent meg a régióban méltán népszerű iadvány, tizenkilenc szerző írásai olvashatók
| 2023. már. 13. hétfő 16:49 | Cserszegtomaj
A résztvevők megismerhették a legújabb kutatási eredményeket és a metszési trendeket is.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
00:00
Képújság
06:00
06:30
Hargita Tv
06:52
Savaria Filmfesztivál
07:00
Híradó
07:15
07:45
Forgószínpad
08:19
Diagnózis
08:49
Göcsej Filmfesztivál
09:00
09:30
Hargita Tv
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.