+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Borban és halászlében az igazság
2023. szeptember 5. kedd 14:39 - Balatongyörök
Borban és halászlében az igazság
Szüreti felvonulás volt Balatongyörökön. Díszes menet járta végig a falut, hogy a szőlő betakarítását, az új bor készítését ünnepeljék. A bor mellett a halászléé volt a főszerep, versengtek is a csapatok, kié a legjobb. A település hagyományaiban mind a halnak, mind a bornak nagy szerepe van.

Kisbíró vezetésével indult el az ünneplő csapat a balatongyöröki főúton. A rendőri felvezetéssel kísért szüreti társaság igen színes volt. Traktorok, borrendek, legények és menyecskék vonultak a Balaton-part felé.

A csapat háromszor is megállt rövid műsorokat adni. Az egész vonulás alatt a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar fújta a talpalávalót.

Az ünnepség másik fő programja, a halászléfőző verseny volt. Már délelőtt begyújtottak a bográcsok alá. A több éves múltra visszatekintő megmérettetésre az elszánt szakácsok bonyolult praktikákkal is készültek.

Hát egy pici füstöt kapott, egy füstölt paprikát. Saját magam füstöltem, azzal egy picit meg lett bolondítva, ugye a versenykiírásban csak gázon lehetett főzni, nem tudunk szabad tűzön. Amennyi halat tudtunk, fogtunk hozzá. Balatoni halból, illetve a Marcal folyóból volt benne belsőség, paprikáért pedig Szegedig kellett leutaznom.” árulta el Kerék Zoltán halászléfőző.
Maga a balatongyöröki halászléfőző verseny 21 éves múltra tekint vissza, de a helyi halászok évszázadokkal ezelőtt is már kiváló halételeket készítettek. Farkas Attila egy évtizede zsűrizik itt. 

A balatongyöröki dűlők többségén még nem kezdődött meg a szüret. Nem úgy mint Szigeti Lekics Andreáéknál. Az édesapja kezdte a borászatot, már 20 éve járnak le a szüreti fesztiválra bort árulni. Már elkezdődött náluk az idei szőlőszedés.
"Mi az idei évben augusztus 21-én szedtük az első szőlőt, Irsai Olivért, és nagyon elégedettek vagyunk. A kedvezőtlen időjárás ellenére nagyon szép volt, és egészséges volt a szőlő. "

Az önkormányzat büszke ezen szezonvégi programjára, hiszen a hagyományőrzést nagyon fontosnak tartják. A bor és a hal pedig szerves részét képzi Balatongyörök történelmének.

A településünknek 1000éves szőlészeti hagyományai vannak, és biztos hogy az eleink is szüret alkalmával nagy mulatságokat szoktak tartani és ezzel a rendezvénnyel mi is megpróbáljuk ezt a hangulatot megidézni itt a faluban. A halászok pedig kötődnek Balatongyörökhöz, hiszen itt a templom alatti kis téren lévő régi házak, azok műemlékvédett halászházak.” mesélte Biró Róbert, Balatongyörök polgármestere.

A színpadon a Hangerdő társulat adta az elő az Ördög meséje című darabjukat. Este pedig a rendezvényt a Helios zenekar zárta.

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A nonprofit Kft. azzal a céllal jött létre, hogy a régió meghatározó szektorában tanulókat.
 
Nőtt a hallgatók száma, és folyamatosan valósulnak meg fejlesztések is.
 
Csütörtökön tartotta szeptemberi soros ülését a keszthelyi képviselő-testület.
 
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több területen segíti a családokat a felzárkózó településen.
 
A teljesen elektromos jármű várhatóan tavasszal áll szolgálatba, és hatékonyabb lesz, mint a jelenlegi.
 
Három és fél hónap alatt átlagban napi 82 bérlést regisztrált Keszthelyen az üzemeltető cég.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus