+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Szombaton BalatON
2023. július 5. szerda 14:45 - Keszthely
Szombaton BalatON
Szombaton lesz a Keszthelyi Televízió nyári élő műsora. A kétórás program igazi nyári témákat dolgoz fel. A produkción 30 fős stáb dolgozik. A médium a térség meghatározó szereplője, fontos cél, hogy a KeszthelyFest és az élő műsor egymást erősítse.

Most még csak elméletben, szombaton pedig már kamerákkal, fény- és hangtechnikával, díszletekkel és sok érdekességgel indul el a BalatON. A Zenepavilonról jelentkezik a kétórás élő műsor. Tavaly a szünidő kezdetéhez, most pedig a KeszthelyFesthez igazodik az adás. Vitorlázás, fagylalt, kézműves sörök, állatvédelem, a víz szerepe és sok zene lesz a műsorban.

A tévé stúdiója szinte teljes egészében leköltözik a Balaton-partra. A műsorokat és felvételeket is ehhez igazította a stáb. A médium minden munkatársa kiveszi a részét az adásból.

Lendvai Bianka felelős szerkesztő: „Nem könnyű feladat egy ilyen nagyszabású műsort összehozni. Rengeteg az apró kis mozzanat, amin múlhat a siker. Éppen ezért az állandó stábtagok mellett szükségünk van a gyakornokaink segítségére is, valamint környékbeli és országos elismertséggel rendelkező személyek is segítik a munkánkat. Így egy kiterjesztett stábbal, mintegy 30 fővel állunk a kihívás elé.”

Keszthely egyet jelent a Balatonnal, a nyár pedig a kikapcsolódással. Ehhez igazodik a műsor. A televízió fontos szándéka, hogy az itt élőknek és az ide látogatóknak is megmutassa, hogy itt vagyunk és meghatározó médiuma vagyunk a térségnek. A televízió szorosan együttműködik a KeszthelyFeszt szervezőivel is.

Podlovics Péter ügyvezető: „Szeretnénk Keszthelyt a Nyugat-Balaton fesztiváltérképére elhelyezni. Mi képesek vagyunk arra, hogy a régió meghatározó televíziójaként kétórás élő műsor keretében, sztárfellépőkkel és neves kollégákkal együtt egy kétórás műsorfolyamot levezényeljünk. Ehhez kívánok a kollégáknak sok sikert és kitartást. Nem kis munka lesz, de megcsináljuk.”          

A műsorhoz egyedi arculat, felirat készül. A televízió adása mellett a YouTube-on is látható szombaton 17 órától az élő adás. A közösségi oldalakon pedig plusz tartalmak, háttérinterjúk jelennek majd meg. A közönség a Zenepavilonnál is követheti majd a produkciót.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg az adventi gesztenyesütést Gyenesdiáson.
 
Magyarország egyik legnagyobb beltéri betlehemével büszkélkedhet Zalavár.
 
Elhunyt Réthelyi Jenőné, a hírt családja osztotta meg televíziónkkal.
 
Négy év után ismét vetélkedtek a Mikulás Kupáért.
 
Nevükhöz nagyon sok helyi kulturális program létrejötte fűződik.
 
A korszerű csomóponttal nőtt a közlekedésbiztonság.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus