A molnárok munkáját is meg lehetett ismerni a Mesterségek napján. A Balatoni Múzeum második alkalommal szervezte meg az eseményt azzal a céllal, hogy a fiatalok megismerkedhessenek őseik népi kismesterségeivel. A szombati programon a gyerekek ki is próbálhatták ezeket a tevékenységeket, így készült agyagedény, mézeskalács és karcolt tojás is.
„Én csináltam ma ilyen karcolós tojást, illetve korongoztam, amit én alapból nagyon szeretek. Azt terveztem, hogy az osztályba viszem azt a kis tálkát, amit csináltam. Szerintem ez egy nagyon hasznos dolog, mert így a mai gyerekek megtudhatják, hogy régen mivel foglalkoztak az emberek.” - mesélte Donkó Barbara.
Bereczky Csabáné csipkeverő, népi iparművész. Elmondása szerint a csipkekészítés, bár nehéznek tűnik, valójában inkább időigényes tevékenység. Előfordul, hogy maga is tervez mintákat, de leginkább az internet széles tárházából merít. Vert csipkét már az 1600-as években is készítettek, ma pedig újra reneszánszát éli a kézimunka.
„Nem annyira bonyolult a technikája, csak aki először látja, a sok verőke megzavarja, hogy itt mennyi-mennyi szál van. Ha valaki nagyon szeretné, meg lehet tanulni.” - mondta a csipkeverő népi iparművész.
A csipkeverés mellett a gyerekek találkozhattak kosárfonóval is, itt ajtódíszt készíthettek a vesszőből. Sokan voltak kíváncsiak a fafaragóra is, de a mézeskalács díszítés is nagy népszerűségnek örvendett. A gyenesdiási házi tészta készítő asszonyok palacsintát és tócsnit sütöttek a vendégeknek.
„Azért gondoltunk egy ilyen programot immár másodjára, mert a néprajzi gyűjteményünkben rengeteg olyan tárgy van, aminek a készítését már lehet, hogy sokan nem tudnánk, hogy az hogyan is készült. Ezeket e mesterségeket szeretnénk kézzel foghatóan bemutatni úgy, hogy a hozzánk érkező látogató gyerekek be is kapcsolódjanak a mesterségnek a csínjába-bínjába, minél jobban megismerjék, hogyan is készülnek azok a tárgyak.” - tájékoztatott Németh Péter, a Balatoni Múzeum múzeumpedagógusa.
A rendezvény nem titkolt célja, hogy a népművészetet megszerettessék a gyerekekkel, hogy felnövekvő generáció akár hobbiból, akár hivatásból a jövőben is foglalkozzon ezekkel. A program a Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozat keretein belül valósult meg.
Regman Karola - Keszthelyi TV