Kuláknak kikiáltott és a Hortobágyra 1951-ben elhurcolt családjának történetét idézte fel az Emberi Erőforrások Bizottság elnöke. A Csótár családra minden értesítés nélkül törtek az éjszaka. Korra, nemre és betegségre tekintet nélkül, mindenkit elhurcoltak a Hortobágyra, ahol embertelen körülmények között – juh hodályokban és marhaistállókban - kellett élni az állami gazdaságokban robotoló ezreknek.

„Az én családom a négybarakkos Tedejre került. Volt ahol majd 80 centiméter magasan állt az évek óta összegyűlt trágya, amit puszta kézzel kellett kihordaniuk a szerencsétleneknek. A nyers földre szalmát szórtak maguknak fekhelyül, később vaságyakat is kaptak, a több mint száz fős hodályba. A fűtés és a tisztálkodási lehetőség szinte a nullával volt egyenlő, egy sparhelt volt elhelyezve középen, ami fűtésnek teljes mértékben elégtelen volt, de legalább egy kisebb edényben lehetett vizet melegíteni rajta.” - mesélte Csótár András. 

Öt év után térhettek vissza otthonukba a Csótár család tagjai, ahol gazdaságukat, házukat már tönkre tették. Megemlékező beszédében Csótár András elmondta, hogy a történelem egy máig kevésbé ismert, a történelemkönyvekben is csak rövid terjedelemben megjelenő szakasza ez, mely családja mellett ezreknek okozott máig beforratlan lelki és testi sebeket. Az osztályellenség bélyegzőjétől a rendszerváltásig nem tudtak megszabadulni. 

„Az egyébként jól tanuló Csótár Dezső édesapám általános iskolás és gimnáziumi naplójában még a 60-as években is mindig ott virított a nagy piros „K” betű, kulák. Olyan mélyen beivódtak a borzalmak az emberek lelkébe, hogy sokan soha, életükben nem beszéltek róla, még családi körben sem. Nagyapám szinte egy szót sem beszélt róla, nem is szerette, ha más szóba hozta ezeket az éveket, felejteni akart. A család más tagjaitól szedtem össze az emlékeket, tudtam meg a borzalmas évek részleteit. valamit azért mégis kaptam tőle útravalóul, egy jó tanácsot, melyet egyszer mondott el nekem egyik gyermekkori faggatózásom alkalmával, egyszer az életben, de számomra örök emléket okozó határozottsággal: Kisfiam, a kommunistákba sose bízz meg.” - hangzott el a megemlékezésen, melynek végén egy-egy virágcsokrot adott át Csótár András a Keszthelyen élő, már csak két egykori deportáltnak, Báló Lajosnénak, és Csótár Dezsőnek. 

A megemlékezésen énekekből és költeményekből összeállított műsort adott a Helikon Versmondó Kör két tagja Kulcsárné Fullár Melinda és Kiss Gábor.A hortobágyi kitelepítésekről szóló dokumentumfilmet is vetítettek az emléknapon. Eötvös Péter filmje 18 túlélő elbeszélésével és korabeli dokumentumokkal dolgozza fel az 50-es évek internálásait. 

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV