-A borfogyasztás kultúráját erősítendő, a tizedik bornapokat rendeztük meg a minap, a rendezvényt a területi közigazgatásért felelős államtitkár, dr. Kovács Zoltán nyitotta meg. A Da Bibere Zalai Borlovagrend által is jegyzett három napos program – benne operett és opera estekkel, koncertekkel, bálokkal, néptáncos fellépésekkel, nosztalgia műsorokkal - sokakat vonzott – fogalmazott Bartha Gábor polgármester, akitől megtudtuk: az önkormányzat ünnepélyes keretek között köszönte meg Nagy Ibolya Déryné-díjas operaénekesnek azt a segítséget, munkát, melyet az elmúlt évtizedben végzett a borfesztiválok sikeréért. – Cserszegtomaj – dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő jóvoltából – a Cserszegi fűszeres fajta szülőhazája, ezért is fontosnak tartjuk, hogy a szőlővel és borral kapcsolatos rendezvényeket tartsunk.
Bornapok után kezdődnek a sörnapok, július 25-26-án ugyancsak változatos programokkal várják az érdeklődőket a Szabó István Általános Iskola udvarán.
-Ez „lazább” rendezvény, hiszen míg a borfesztiválon nem szabad sört fogyasztani, addig a sörnapokon bort igen. Fellépnek térségi és helyi együttesek, csoportok. Utóbbiakról annyit, a cserszegtomaji kulturális csoport nagyon jól működik, örülünk és köszönjük a munkájukat, szorgalmukat. A két nap során 18 órától átadjuk a labdarúgó csapat érmeit, fellép a Cserszikék és a Rezidance tánccsoport, a Tátika népdalkör, s koncertet ad Orosz Zoltán harmonukaművész, ami után a Casino együttes zenél az utcabálon. Vasárnap Bognár Gyula magyr nóta és dalénekes, a Zalaapáti Harmonika együttes, valamint Henna és Sihell Ferry szórakoztatja a közönséget. Mindezt természetesen mindkét nap gasztronómiai „lehetőségek” egészítik ki.
S ha már fentebb a szőlő kapcsán szó esett a gyümölcsökről, akkor újabb jó hírt is hallottunk: készül a Tündérkert, melyet a jövő évi falunap keretében avatnak fel.
-Cserszegtomaj kapujában, a Biked tetején készül a közösségi tér, mely amellett, hogy illik a tájba, természetesen rendezvények lebonyolítására és pihenésre is alkalmas lesz. E helyen helyi őshonos gyümölcsfákat (alma, körte, szilva, barack, cseresznye) ültetünk. Öröm, hogy a gyűjtés során számos, majdnem feledésbe merült fajtát találtunk. A természetközeliség jegyében egyébként rendezzük a teljes területet, egészen a temetőig. Forgalmi rend változás és útszélesítés is szerepel a tervekben. A településen a hagyományok őrzésénél és a tiszteletadásnál maradva, a népi életmód megtestesítéséért emléktáblát avatunk dr. Lajkay Aurél tiszteletére. Erdélyi testvértelepülésünktől, Dánoktól ajándékba kaptunk egy emléktáblát, aminek a Rezi felőli falurészben lesz a helye. S ha már Erdély, akkor el kell mondanom: idén sem marad el az a kirándulás, melynek keretében – saját finanszírozásban, de önkormányzati támogatással – ötven fő utazik Erdélybe. A kirándulás zárása Dánok meglátogatása.
Fontosnak tartjuk a gyermekek táboroztatását is, ezért ők már eddig is több lehetőséget kaptak. Fogadtunk erdélyi gyermekeket is.
S bár javában tombol a nyár, a településen mégis téma az iskola, mely történelmi dátumot ír majd szeptember elsején. Első alkalommal fordul elő, hogy az intézményben párhuzamos osztályok indulnak.
-Az iskola nagyon fontos számunkra, az önkormányzat évente nyolcmillió forintot ad a működtetéséhez, hogy az elképzelések megvalósítását, jó színvonal fenntartását semmi ne zavarhassa – tette hozzá Bartha Gábor polgármester.