2011-től kezdve gyűjtőkutakkal, munkagödrökkel és különböző tisztítóberendezésekkel végezték a kármentesítést. A 60 hektáros területen az egykori szovjet hadsereg üzemanyag-szennyezését kellett eltávolítani. A talajvizet súlyos mértékben károsította a földbe szivárgott kerozin és más veszélyes anyagok. A vizet többek között ezzel a hat hektáros munkagödörrel gyűjtötték össze.
Mára az óriási gödör és berendezések helyén sík és természetesen tiszta terület található. A kármentesítés befejeződött, ezt a sármellékiek is tapasztalhatják.
Horváth Tibor polgármester, a Sármellék-Zalavár Repülőtér Kármentesítő Társulás elnöke elmondta, hogy a 90-es évek elején az egyik család kútjából kimert vizet meg lehetett gyújtani. Most ugyanebből a kútból vizsgált minta ivóvízminőségű volt.
A beruházáshoz szükséges források 100%-át, több mint 4,2 milliárd forintot az Új Magyarország Fejlesztési Terv egy KEOP program keretében biztosította. A pályázathoz a sármelléki és a zalavári önkormányzat egy társulást hozott létre.
A munkálatok során közel fél millió köbméter földet mozgattak meg és 186 ezer köbméter talajvizet tisztítottak meg. A projekt megvalósítói szerint további szennyeződés nem fordulhat elő.
A projektzáró sajtótájékoztatón Maninger Jenő miniszteri biztos elmondta, hogy a kármentesítéssel megnyílnak a fejlesztési lehetőségek a reptér közvetlen környezetében. Öt évig még vizsgálják, hogy a területen nem keletkezik-e újabb szennyeződés, ezt követően lehet hasznosítani a területet.
A kármentesítés ideje alatt a polgári forgalmat bonyolító reptér zavartalanul működött, pedig a kifutópálya alatti terület is meg kellett tisztítani a szennyeződésektől. Fontos cél volt, hogy a munkálatok ideje alatt a környéken lakók nyugalmát se zavarják.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV