500 méterrel hosszabbítják meg a reptér 2,5 kilométeres kifutópályáját. A 6,6 milliárd forintos keretből még számos infrastrukturális és technikai fejlesztést fognak elvégezni; bővítik a terminálépületet, de a környező területet, beleértve a szovjet laktanyaépületet is rendbe teszik. Így rendezett látvány fogadja majd az ide érkező utasokat.
A Hévíz által 2012 óta működtetett repülőtéren tavaly mintegy 23 ezer utas fordult meg, jellemzően németországi charterjáratokkal, illetve néhány személyes kisgépekkel. Ahhoz, hogy a leszállóhely rentábilisan működhessen, legalább 150-200 ezer utasra lenne szükség, amit a menetrend szerinti járatok bővítése hozhat el - jelezte Papp Gábor. Hévíz polgármestere kifejtette: az évente Hévíz által 50 millió forinttal, a fejlesztési tárca által pedig átlagosan 120-130 millió forinttal támogatott repülőteret elsősorban Frankfurttal és Londonnal szeretnék összekötni, és előrehaladott tárgyalásokat folytatnak tel-aviv-i, szentpétervári és norvégiai járatok indításáról.
Mindezen túlmenően nagy befektetői érdeklődés mutatkozik az egykori laktanyaterületen logisztikai központ és ipari park kialakítására is. A repülőtéri fejlesztéseknek nagy lökést ad a Zalaegerszegen épülő, Európában is egyedülállónak számító járműipari tesztpálya, valamint az M7-es autópályát a zalai megyeszékhellyel összekötő M76-os gyorsforgalmi út, ami érinti a repülőteret is - sorolta Hévíz polgármestere.
via MTI