Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Sport - Szabadidő / Összhangban tekernek
2019. aug. 19. hétfő | Keszthely
Összhangban tekernek
Ismét tandem kerékpárokkal kerülik meg a Balatont látók és látássérültek. A Mozdulj! Egyesület kilencedik alkalommal szervezte meg a túrát. Céljuk, hogy közösségi sportélményt szerezzenek a résztvevőknek. A rendezők szerint a program mára egy figyelemfelhívó kampány lett, melynek fő szempontja az empátia és az odafigyelés egymásra.

Ismét állomása volt Keszthely a tandemeseknek. Ezúttal a Karmelita templom kertjében emlékfát is ültettek a résztvevők. A munkából látók és látássérültek is kivették a részüket. Az idei túra rekordot hozott, Keszthelyre 77 fő érkezett, akik közül 27-en látássérültek. A Mozdulj! Egyesület kilencedik alkalommal szervezte meg a Balatonkerülést.

Dr. Tálos Marianna, az egyesület elnöke: „A cél egyértelmű, hogy egy igazi integrált, közösségi sportélményt szerezzünk a résztvevőknek, másrészt pedig egy esélyegyenlőségi példát szeretnénk arra mutatni, hogy a segítségnyújtás a szívünkbe benne lakozik és ez nem pénzkérdés, a sport az egyik legjobb lehetőség erre.”

Idén saját tandem kerékpárokkal is nekivághattak az útnak, egy sikeres budapesti jótékonysági koncertnek köszönhetően 12 ilyen járművet vásárolt az egyesület. Ezeken kívül a résztvevők saját kettő, illetve egyszemélyes járműveik gazdagítják a mezőnyt. Az egyénileg érkezők mellett házas- és testvérpárok is nyeregbe pattantak. Így tett például Feil Dóra és Gábor, akik Paksról érkeztek:  „Abszolút integrált módon nőttünk föl, én is és a Dóri is és gyakorlatilag nem nagyon találkozik az ember sorstársakkal, legalábbis én nem nagyon találkoztam. Úgyhogy engem ez leginkább azért motivált, hogy itt találkozzak hasonló betegséggel, vagy akár egyéb betegségből adódó, de szintén látássérültekkel.”

A túrázók kitérőkkel együtt körülbelül 250 kilométert tekernek augusztus 15 és 21. között. A szervezők szerint mára ez az esemény egy igazi esélyegyenlőségi mozgalommá vált, hiszen ez a kezdeményezés nem csak sportértéket hordoz magában, hanem figyelemfelkeltő kampány is. 

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

| 2024. aug. 22. csütörtök 19:15 | Keszthely
Idén is látássérült tandemesek tekerték körbe a Balatont.
| 2023. aug. 15. kedd 19:08 | Balatongyörök
Elől a látó, hátul a látássérült résztvevő ül a bringán - ezzel fejezik ki az összetartozást.
| 2022. aug. 18. csütörtök 16:57 | Keszthely
Látássérültek és segítőik hat napos túrán kerülték meg a Balatont. Keszthelyen műsort adtak a főtéren.
| 2018. aug. 21. kedd 16:47 | Keszthely
A sport segítségével bontanak le falakat a fogyatékkal élők és az egészségesek között.
| 2017. aug. 18. péntek 18:37 | Keszthely
Látók és látássérültek tekerik körbe a Balatont tandemkerékpárok segítségével.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
09:00
Göcsej Filmfesztivál
09:52
Göcsej Filmfesztivál
09:56
Savaria Filmfesztivál
10:49
Göcsej Filmfesztivál
11:00
11:30
Határtalan
12:00
Képújság
18:00
18:30
19:00
Természetvédelem határok nélkül
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.