Egy hétköznap délelőttjén is nagy volt a forgalom a Produktív Bt. nyomtatványboltjában. A vásárlók között többen is voltak, akik a tanuláshoz vásárolták meg a tanszereket, vagy azok egy részét. Ez a család is hasonló okból érkezett - a nagy fiú, Havasi Benedek a tartalmas nyár után már készül az iskolakezdésre: "Jól telt a nyaram, tetszett minden. Voltam táborban, a Balatoni Múzeumban informatika táborban. Jól telt a nyár. - Várod már az iskolakezdést? - Igen, azt várom" - mondta.
Benedek anyukája, Havasiné Gubek Zita gondosan válogatta a szükséges termékeket a kosarába. Úgy véli: annak ellenére, hogy a koronavírus helyzet alakulása bizonytalan, a szokásos módon kell felkészülni a tanévre. "Ugyanúgy készülünk erre a tanévre is, mint az eddigiekben. Mivel negyedikes lesz a kisfiam, tudjuk, hogy körülbelül mire lesz szükség. Bár a részletes tájékoztatást még nem tudtuk meg. Hogyha lesz digitális tanítás, akkor is ugyanazokra az eszközökre lesz szükség, mint különben bent az iskolában. Már várjuk a tanévet, minden fontos dolgot beszereztünk: ceruzákat, radírokat, füzeteket, kulacsot és ételtároló dobozokat" - tette hozzá.
Az üzletben már június végén megkezdődött az iskolára való felkészülés, azóta kínálják a szükséges felszereléseket. Különféle íróeszközök, tollak, ceruzák várnak iskolás gazdájukra. Füzetek, tolltartók, radírok is kaphatók természetesen, mindezek mellett iskolatáskákból is széles a választék. Általános iskolások és középiskolai tanulók egyaránt megtalálják a szükséges felszerelést. Gelencsér Luca most kezdi a gimnáziumot. Így látja: "Igazából mi ugyanúgy készülünk, ahogy eddig. Ugyanitt szoktunk vásárolni, ahogy eddig. Eddig mindent megtaláltunk itt és most is megtaláltam mindent, amit kerestem. Hogy a suliban mi lesz - most kezdem a gimnáziumot, öt évesre megyek, angol szakra, Sümegre - szerintem biztos, hogy lesz egy olyan része, hogy lesz online oktatás, de nem biztos, hogy végig."
A tanszerek ára egy év alatt mindössze néhány százalékot emelkedett. Az üzletben az elmúlt évekhez képest némi visszaesést tapasztalnak a keresletet illetően, de a marketing menedzser szerint csupán eltolódásról lehet szó. A szülők egy része az időt húzza a bizonytalan helyzet miatt és talán még az iskolakezdést is kivárja. "Amikor elkezdődik, akkor valószínűleg nagyobb rohamra számítunk. Így is készültünk fel az egészre. A vírus miatt mi nem csökkentettük a termékskálánkat, ugyanolyan széles termékskálával futunk neki az idei évnek, mint az előző éveknek. Sőt, igazából növeltük is, szolgáltatásokat is növeltünk, illetve az online részt is erősítjük. Pont azért, hogy ebben a helyzetben zavartalanul folytatódhasson a vásárlás" - mondta el Tódor Bence, a Produktív Bt. Nyomtatványbolt marketing menedzsere.
Az iskolára való felkészülés - különösen, ha több gyerek is van a családban - egy meglehetősen hosszú procedúra is lehet. Mivel a digitális oktatás során is nélkülözhetetlenek a hagyományos tanszerek, így nem érdemes halasztani a beszerzést.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió