Az épületet 1957-ben kezdték el építeni, 1959-ben adták át. Azóta csak egy apró korszerűsítés volt a helyszínen ez idáig.
Mintegy 25 millió forintot nyert el a település önkormányzata a fejlesztésre. Brunner Tibor polgármester elmondta, korábban 11-szer pályáztak sikertelenül, tavaly azonban a Magyar falu program támogatását nyerték el. A művelődési ház felújítása a településképi jelentőségén túl azért volt lényeges, mert az épület központi fontosságú a lakosságnak. Egész évben használják, Esztergályhorváti közösségi rendezvényeinek ez a helyszíne.
„Nagyon örülünk, hogy elindult 62 év után a megújulása. Az első körben sikerült megújítani a teljes tetőszerkezetet, ez új cserepet is jelent és új ereszcsatornákat is jelent. Sikerült a külső-belső nyílászárókat megújítani teljes mértékben. És a teljes villamoshálózatot sikerült megújítanunk, ami nagyon gyatra állapotban volt előtte. Ugyanis például a nagyteremben egyetlenegy konnektor volt a megújulás előtt.”
A színpadhoz új világítástechnikát tudtak beszerelni. Energiatakarékos rendszerek találhatóak már a nagyteremben. A jövőben is szeretnének pályázni, hogy el tudják végezni az épület szigetelését, festését, napelem építését és a járólapok cseréjét. Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője elmondta, biztosan lesz lehetőség a továbbiakban is pályázni. Beszédében úgy fogalmazott, aki a választókerületben élők javára szeretne fejleszteni, az számíthat támogatásra.
„Ez minden település életében nagyon fontos. Hiszen azt gondolom, hogy egy település annyira aktív, amennyire a közösségei is aktívak. És Esztergályhorváti, vagy akár az egész térsége szempontjából nagyon fontos, hogy valóban az itt élő emberek igényeinek megfelelő fejlesztéseket tudjunk megvalósítani bármennyire is nehéz idők vannak, voltak és talán lesznek is. És erre talán egy nagyon jó példa egy közösségi háznak az átadása, hiszen a közösségi ház szimbolizálja azt az épületet. ahova az embereket összehívjuk, ahol a különböző rendezvényeket megtartjuk. Mint ahogy például hétvégén is, szombaton is, vasárnap is rendezvények lesznek.” - ismertette Nagy Bálint országgyűlési képviselő, államtitkár.
Esztergályhorváti korábban is sikeresen pályázott a Magyar falu programban. Falugondnoki buszt nyertek, valamint az önkormányzati épület felújítására is támogatást kaptak.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV