Zala vármegyében is sok helyen vannak gabonatáblák. Keszthely térségében is zajlik az aratás. A mezőgazdasági járművek azonban nem csak a földeken járnak. Több esetben lehet velük találkozni az utakon is. Ezek a járművek nem tudnak gyorsan haladni, feltorlódhat mögöttük a sor, a türelmetlen sofőrök pedig sokszor meggondolatlanul kezdenek előzni, ebből pedig könnyen baj lehet. A legtöbb baleset abból adódik, ha nem veszik figyelembe a vezetők, hogy balra kanyarodik a lassú jármű, így karamboloznak. A másik eset, hogy a pótkocsik hosszát nem mérik fel megfelelően, az előzés tovább tarthat, amit nem tudnak biztonságosan befejezni.
„Továbbá felhívnánk a figyelmet arra, ahol aratás folyik mezőgazdasági területen, ott valószínű, hogy nagy porfelhő is lesz. És hogyha ilyen útszakaszhoz érkezünk, akkor mindenképpen lassítsunk, hogy nehogy ráfutásos baleset alakuljon ki. Nagyobb követési távolságot tartsunk az előttünk haladó gépjárműveknél” - hívta fel a figyelmet Dongó Norbert a Keszthelyi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója.
A közlekedési balesetek mellett tűzesetek is gyakrabban fordulnak elő ilyenkor a földek közelében. Múlt vasárnap egy kombájn vezetőfülkéje gyulladt ki munka közben Tekenyénél, a lángok a gabonatáblára is átterjedtek. 13 hektáron égett le a tarló. Négy város tűzoltói fékezték meg a lángokat. Július első napján Dióskálon kétszáz szalmabála égett. Előtte lévő nap Felsőpáhokon gyulladt ki egy ötven méter hosszú és négy méter magas farakat. A lángok mintegy kétszáz négyzetméteren a közeli erdőbe is belekaptak.
„Ugye ilyenkor mindig arra kérjük a lakosságot, hogy nagyon figyeljenek arra, hogy sehol se dobáljanak el égő cigarettacsikkeket, ne dobáljanak el üvegeket, de palackokat, ugyanis azok is pillanatok alatt lángba boríthatják az aljnövényzetet. Szóval én azt gondolom, hogyha ezeket a dolgokat betartjuk, akkor azért megóvjuk a tűzoltókat is attól, hogy ebben az igen csak forró kánikulában a helyszíneken ezeket a tüzeket oltsák” - emelte ki Kósi Zsolt a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
A balesetek nagy része emberi gondatlanságból fakad akár az utakon, akár a tűzesetek kialakulásánál. Az oda nem figyelés, a türelmetlenség, a nemtörődömség könnyen okozhat bajt. A rendvédelmi szervek munkatársai kérik a lakosságot, hogy legyenek körültekintőek, vigyázzanak magukra, egymásra és a környezetre is. Baj esetén viszont azonnal hívják a 112-es segélyhívószámot.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV
Köszönjük a tűzesetről készült felvételeket a Zalaegerszegi Televíziónak!