Kumite, azaz szabadharc. A két harcos közötti közvetlen küzdelem nagy csatákat hozott a szőnyegen. Több szervezet szervez bajnokságokat, de a Budo Karate & Jujutsu International Szövetség viadala kiemelkedik ezek közül.
„Van két versenyrendszer, a WKF, meg az Ippon Shobu. Mi az Ippon Shobut csináljuk. Ez a régi küzdőrendszer, ez arról szól és ezt kevesebben csinálják. Ez kicsit erősebb én szerintem, mint a másik és ezért is inkább kiemelkedőbb a többi között” - nyilatkozta Csősz-Tóth Norbert, a Budo Karate & Jujutsu International Szövetség technikai vezetője.
A szabadharc mellett formagyakorlatokat is bemutattak, ezt katának hívják. Az előre meghatározott mozdulatsor egy képzeletbeli ellenféllel vívott küzdelmet szimbolizál.
Hat keszthelyi karatéka közül öten éremmel zártak. A formagyakorlatokban kiemelkedően teljesítettek. A Shotokan Sportegyesület versenyzői jó sportközösséget alkotnak.
„Akikkel tavaly márciustól elkezdtem edzeni, azokat egyáltalán nem ismertem. Most meg olyanok, mintha a testvéreim lennének, olyan jól összebarátkoztunk. Viszont ez a sport nem csak a barátságról szól, hanem a magabiztosságról, a tiszteletről. A karatéban nagyon kell tisztelni egymást és erőteljesen dolgozni. Szóval én nagyon szeretek karatézni” - foglalta össze Éri Anna, keszthelyi karatéka.
Csősz-Tóth Norbert sensei a sportág kiemelkedő alakja. Tízedik alkalommal szervezte meg Bézsenyi Renátával és segítőkkel karöltve a keszthelyi versenyt. Úgy vélik, erős, minőségi mezőny gyűlt össze a Csokonai Sportcsarnokban. 14 egyesület képviseltette magát. A versenyzési lehetőség mellett az is cél, hogy összetartsák a klubokat.
Horváth Balázs sportügyi megbízott: „Keszthely városának, a környéknek nagyon fontos, hogy ilyen stílusú, ilyen rangú sportesemények vannak. Várjuk őket a következő években is viszont. Ugyanakkor mindemellett különböző sportbajnokságokat is szeretnénk a közeljövőben rendezni.”
A Budo Karate & Jujutsu International Szövetség nemzetközi szinten is jelen van. Október elején Skóciában szerveztek edzőtábort.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV