A hagyományokhoz híven idén is a Zalai Balaton-part Koncert Fúvószenekar vezette a menetet, amely először dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő egykori otthonához vonult. A cserszegifűszeres megalkotója előtt tisztelegve megkoszorúzták és meglocsolták az épületet. A korabeli viseletbe öltözött Gavallérok és Dámák is részt vettek a felvonuláson látványos hangulatot kölcsönözve az eseménynek.
Az ünnepélyes megnyitó a kisbíró köszöntőjével vette kezdetét. Ezt követően dr. Tóth Gergely polgármestere méltatta a rendezvényt, hangsúlyozva, hogy a város egyik legrangosabb eseményére méltán lehetnek büszkék a helyiek.
„A bor az egy szent ital a katolikus egyházban. Az egyik legnemesebb dolog, a kultúrának is a jelképe. Van az a régi mondás, hogy borban az igazság, ugyanakkor van, hogy az igazunkért túlzottan harcolunk és konfliktusokban keveredünk. Én azt kívánom, hogy itt a szeretet is legyen a borban, ami elsimítja a konfliktusokat és, amikor isszuk, ezt a nemes nedűt inkább barátkozzunk és lépjünk közelebb egymáshoz.” - mondta dr. Tóth Gergely Keszthely polgármestere.
Az idei ötnapos rendezvényen 14 borász képviselteti magát. A program nem csak a zalai borászatok ünnepe, hanem országos jelentőségű borrendek találkozóhelye is. A Da Bibere Zalai Borlovagrend mellett több neves hazai rend is részt vett az eseményen, köztük a villányi, a Gizella Királyné, a siklósi, a muramenti, valamint az Európai Borlovagok Magyarországi Rendje is megtisztelte jelenlétével az estet.
„Akkor olyan vágyaink voltak, hogy próbáljunk meg a közönségnek, a nagyérdeműnek minél finomabb borokat összeütni és ez sikerült. Sikerült őket elkényeztetni. Ma végig mehet bárki a borutcán, 160 körüli mennyiségben talál különböző fajtákat. Természetesen fajtaazonosság van, de két azonos tétel nincs és mindegyik nagyon szép és mindegyik nagyon különleges. Hiszen a borban az a lényeg, hogy minél inkább vonzza, minél inkább elkényeztesse az ember összes érzékszervét.” -emelte ki dr. Brazsil József a Da Bibere Zalai Borlovagrend elnöke.
Az est során átadták a 2025. évi "Keszthely Város Bora" elismerést, amelyet idén a Medvebor Pincészet érdemelt ki. A díjat Nagy Gábor vette át. A kitüntetést a Hetyke nevű borral nyerte el, amely illatos, testes és harmonikus ízvilágával hódította meg a zsűrit.
„A Hetyke borunk cserszegifűszeresből és olaszrizlingből áll össze. A Hetyke egyébként egy közösségi bormárka. A Zalai bortermelő közösségét jelenti. Közös szabályzattal, közös arculattal. Igyekszünk tulajdonképpen egy olyan bort létrehozni, amit jó inni, jó fogyasztani, nem túl bonyolult, viszont a Zalai borvidék rangját és minőségét emeli.” - hangsúlyozta Nagy Gábor borász.
Az ötnapos fesztivál remek alkalmat kínál a találkozásokra, beszélgetésekre, közös élményekre. Már az első napon sokan kilátogattak a Balaton-partra, ahol baráti társaságok és családok élvezték a hangulatot, miközben a borászok folyamatosan töltötték poharakba a helyi nedűket.
„Igazából a család végre együtt és mivel keszthelyiek vagyunk nagyon ritka alkalmak egyike mikor le tudunk jönni a borfesztiválra, pláne a megnyitóra. Úgyhogy nagyon örültünk, hogy láthattuk ezt végre és egy pici bort is tudunk fogyasztani a családdal.” - mondta Szabó-Siklódi Lia résztvevő.
Az est folyamán a Nagyváthy Néptáncegyüttes is színpadra lépett, látványos műsorral örvendeztette meg a közönséget – gyermek és felnőtt táncosok közös fellépésével. Az ötnapos rendezvényen a látogatókat nem csak kiváló borok és helyi termékek, hanem színes, szórakoztató programok is várják.